Jn 6,60-69 (A megismerés után a kitartás is fontos a szeretetben)
Abban
az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai
közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan
ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így
szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az
Emberfia fölmegy oda,ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem
használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak
közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik
nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért
mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt
válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi
hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Nem csak Jézussal való kapcsolatunkban, hanem
bármely kapcsolatunknak van folyamata. Elkezdünk érdeklődni egymás iránt, aztán
ismerkedünk, egyre több részletre derül fény, egyre többet tárunk fel magunkból
és tudunk meg a másikról. Jó és rossz tulajdonságok, határaink kirajzolódnak. A
kapcsolati görbe, melynek lefelé és felfelé ívelő szakaszai vannak, hullámzó.
Az is van, hogy annyira lefelé húz, hogy meg is szakad. Talán egy átlépett
határ miatt. Mintha Jézusnál is ez történt volna. Amíg csodákat tett, és
lehetett ünnepelni, addig mindenkinek megfelelt. Mikor azonban hitet kér,
többet, mint amennyit a józan ész el tudna viselni, többen megrőkönyödnek. Ezt
már nem! Megbotránkoznak, még a tanítványai közül is – írja az evangélium –
sokan elhagyják. Nem szeretjük azt az Istent, aki a mi skatulyánkhoz képest
túlméretezett. Úgy gondoljuk, vele is működik a kereskedői viszony, a kiszámíthatóság,
az egyezség. Bizony nagyon sokat kell dolgoznunk azon, hogy Istent ne emberként
kezeljük, ne akarjuk behatárolni, megrajzolni. Ez a kapcsolat akkor tud tovább
felfelé ívelni, ha kitartunk mellette. Ha a tények ellenére megtartjuk a
bizalmat. Ha elhisszük, amit mond: „a
szavak..Lélek és élet”. Ha ráérzünk jelenlétére akkor is, ha szenvedünk,
vagy nehéz nekünk. Isten jelen akar lenni minden pillanatunkban, független a
jótól vagy a rossztól. Általa válik minden állapot életté. “Mit
ér nekünk a Test, a Vér,/ ha szellemében szellemünk/ nem részes és ugy vesszük
Őt...” (Babits M.: Eucharistia)
Feladat a mai napra:
Este lelkiismeretvizsgálatot tartok, és megfigyelem, melyek azok a
pontok az életemben, ahol én is inkább „elmegyek” Jézustól, mert olyat kér, ami
kényelmetlen, nehéz nekem. Ha visszatekintek a mai napra, hol találom ezt meg?
Miben szeretnék változni?