XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. május 6., szombat

Május 6.



Jn 6,60-69  (A megismerés után a kitartás is fontos a szeretetben)
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda,ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

Nem csak Jézussal való kapcsolatunkban, hanem bármely kapcsolatunknak van folyamata. Elkezdünk érdeklődni egymás iránt, aztán ismerkedünk, egyre több részletre derül fény, egyre többet tárunk fel magunkból és tudunk meg a másikról. Jó és rossz tulajdonságok, határaink kirajzolódnak. A kapcsolati görbe, melynek lefelé és felfelé ívelő szakaszai vannak, hullámzó. Az is van, hogy annyira lefelé húz, hogy meg is szakad. Talán egy átlépett határ miatt. Mintha Jézusnál is ez történt volna. Amíg csodákat tett, és lehetett ünnepelni, addig mindenkinek megfelelt. Mikor azonban hitet kér, többet, mint amennyit a józan ész el tudna viselni, többen megrőkönyödnek. Ezt már nem! Megbotránkoznak, még a tanítványai közül is – írja az evangélium – sokan elhagyják. Nem szeretjük azt az Istent, aki a mi skatulyánkhoz képest túlméretezett. Úgy gondoljuk, vele is működik a kereskedői viszony, a kiszámíthatóság, az egyezség. Bizony nagyon sokat kell dolgoznunk azon, hogy Istent ne emberként kezeljük, ne akarjuk behatárolni, megrajzolni. Ez a kapcsolat akkor tud tovább felfelé ívelni, ha kitartunk mellette. Ha a tények ellenére megtartjuk a bizalmat. Ha elhisszük, amit mond: „a szavak..Lélek és élet”. Ha ráérzünk jelenlétére akkor is, ha szenvedünk, vagy nehéz nekünk. Isten jelen akar lenni minden pillanatunkban, független a jótól vagy a rossztól. Általa válik minden állapot életté. “Mit ér nekünk a Test, a Vér,/ ha szellemében szellemünk/ nem részes és ugy vesszük Őt...” (Babits M.: Eucharistia)

Feladat a mai napra:  Este lelkiismeretvizsgálatot tartok, és megfigyelem, melyek azok a pontok az életemben, ahol én is inkább „elmegyek” Jézustól, mert olyat kér, ami kényelmetlen, nehéz nekem. Ha visszatekintek a mai napra, hol találom ezt meg? Miben szeretnék változni?