Lk 13,22-30 (Igyekezzetek a szűk kapun bejutni)
A városokban és falvakban, amelyeken
áthaladt, mindenütt tanított, így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig.
Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki:
„Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd
bemenni rajta, de nem fognak tudni. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti
meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor
azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A
szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem
tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás
és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az
Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és
nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. És íme,
vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”
Jézus úton van Jeruzsálembe. Sőt, már oda
is ér. Nemcsak látogatni megy, hanem odaadni életét. Jézus maga kezdettől fogva
igent mondott Isten terveire és vállalta azt az utat, amiről maga is
megtapasztalta, hogy micsoda szűk és göröngyös tud lenni. Az embereket nagyon
mozgatja a kérdés, hogy ki üdvözülhet, ki juthat be az Isten országába? És
Jézus nem tanít nekik mást, mint amit maga is él. Ezt válaszolta neki:
„Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd
bemenni rajta, de nem fognak tudni. Megint csak újabb tanítás az Isten
országáról. Nincsen tömeges üdvözülés, csak egyéni. Ezt akarja kifejezésre
juttatni azzal a mondattal: Igyekezzetek
a szűk kapun bejutni. Egy szűk kapun csak egy ember mehet át, egyenként
kell átmenni rajta. És még tovább szemlélteti: A ház ura feláll és bezárja
az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk!
Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti
bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De
ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Nagyon keménynek tűnik ez az
ítélet. De itt egy nagyon fontos dologra hívja fel figyelmünket. Nem a tömeges
megnyilvánulás számít, pl. hogy elmentem szentmisére, vagy részt vettem a
Szentatya látogatásán, vagy egy nagy katolikus hitfesztiválon, ahol azt
mondhatom, „én is ott voltam”. Nem az számít, hogy én is ott voltam, hanem
hogyan voltam ott. Csak testileg? Vagy próbáltam igazán kapcsolatba kerülni
Istennel? Hányszor vesszük észre magunkon, hogy figyelmetlenül, szórakozottan
veszünk részt egy szentmisén. Elhangzik az olvasmány, evangélium és már nem is
emlékszünk arra, hogy miről is szólt. Testileg jelen vagyunk ugyan, de lelkileg
más világban járunk. Isten nem arra kíváncsi, hogy ott voltunk-e, hanem hogy
találkoztunk-e vele! Csak azt ismeri, akivel személyesen találkozott.
Emlékezzünk vissza a görbedt asszony gyógyulására. Ő bemehet Isten országába,
mert valóban Istennel találkozott. Ne csapjuk be magunkat azzal, hogy részt
vettem valamin, hogy mennyi mindent „tettem meg Isten kedvéért”. Ne akarjak
első lenni abban, hogy mennyi mindenen vettem részt mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és
vannak elsők, akik utolsók lesznek. Hanem keressük a Vele való párbeszédet,
a személyes találkozást és járjunk is az Ő útján, azon a bizonyos szűk, keskeny
és sokszor göröngyös úton, amin Jézus is járt, de ami az egyetlen út, ami az
üdvösségre vezet.
Feladat a mai napra: Arra ügyelek, hogy mai imádságom, Istennek
szentelt időmben, valóban teljesen jelen legyek és találkozzak is vele.