Ter 1,1-3 (Isten a szava által teremt)
Kezdetkor
teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség
borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt:
„Legyen világosság”, és világos lett.
A következő időszakban Isten élő Igéjének dinamizmusáról szeretnénk
elmélkedni. Bár amikor Isten igéjéről elmélkedünk, nem csupán egy szó, egy
nyelvtani jelenetről akarunk elmélkedni, hanem magáról az élő Istenről, aki
három konkrét személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Isten, aki a világmindenség
teremtője, ki akarta magát nyilatkoztatni az emberiségnek, és azt leginkább
Jézus Krisztus, az ő egyszülött Fia által tette meg, és a Szentírás által,
amely a Szentlélektől ihletett, Isten üzetetét tartalmazza. Isten szólt a
történelemben és szólt az emberhez. És amikor Isten szól, akkor egyben
cselekszik is. Jóllehet a magyar fülekre furcsán hat, amikor Isten „Igéjéről”
beszélünk. De talán nem véletlen, hogy az Anyaszentegyház a „ige” szót
használja a latin „verbum” szócska lefordítására, hiszen amint nyelvtanilag egy
cselekvést fejez ki, rámutat Isten Igéjének a lényegére: amikor Isten kimond
valamit, akkor azt egyben meg is valósítja. Ezt láthatjuk a szentírás legelső
verseiben és elbeszélésében. Kezdetben a föld puszta volt és üres,
sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten már jelen volt kezdetkor a földön,
lelke már ott lebegett a vizek fölött. Nagy sötétség és csönd volt egészen
addig, amíg Isten meg nem szólalt:
„Legyen világosság”, és világos lett. Mihelyt kimondta, máris megtörtént.
Mert az ige Isten akaratát fejezi ki és valósítja meg. Minden Isten akarata
által, Isten kimondott szava által jött létre. És ezért minden teremtmény
számunkra Isten üzenetét is hordozza magában: tanúskodik arról az Istenről, aki
szeretettel tekintett a világra, és örömét leli abban, hogy kreatívabbnál
kreativabb módon alkosson. És alkotása Isten szépségéről vall.
Feladat a mai napra: Szemléljük ma a teremtést, álljunk meg tudatosan
egy parkban, kertben, és vegyünk magunknak idő, hogy szemléljük a fákat,
virágokat, az eget és a folyókat, hallgassuk a madarak énekét, és engedjük meg,
hogy szívünk felfogjon valamit Isten szépségéből és kreatív szeretetéből és
háladalra keljen.