ApCsel
11,1-18 (A Lélek
felszólított, hogy menjek el velük)
Az
apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is
elfogadták az Isten szavát. Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe,
a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki:
„Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük.”
Péter hozzáfogott, és sorjában elbeszélte nekik a történteket:
„Joppe városában voltam és imádkoztam, közben látomásom
volt. Valami lepedőféle ereszkedett le egészen elém az égből, a
négy csücskénél fogva. Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi
négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat
láttam benne. És hangot is hallottam. Így szólított meg: Nos,
Péter, öld meg és edd meg! Én szabadkoztam: Szó sem lehet róla,
Uram, hisz nekem soha semmi közönséges és tisztátalan nem volt
még a számban. Másodszor is megszólított az égi hang: Amit az
Isten tisztává tett, azt te ne tartsd közönségesnek. Ez
háromszor megismétlődött, aztán az egész fölemelkedett újra
az égbe. Ebben a pillanatban három ember ért a házhoz, ahol
laktam. Cezáreából küldték őket hozzám. A Lélek felszólított,
hogy habozás nélkül menjek el velük. Velem tartott ez a hat
testvér is, és az illető férfi házába értünk. Elmondta, hogy
angyal jelent meg házában és felszólította: Küldj Joppéba,
hívasd el Simont, más néven Pétert! Ő majd elmondja, ami neked
és egész házad népének üdvösséget szerez. Alighogy beszélni
kezdtem, leszállt rájuk a Szentlélek, éppen úgy, ahogy miránk a
kezdet kezdetén. Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor mondta:
János csak vízzel keresztelt, de ti a Szentlélekben fogtok
megkeresztelkedni. Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta
nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok
én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?” Miután ezeket
hallották, elhallgattak, és dicsőítették az Isten: „Így hát
a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot.”
Ezen
a héten az olvasmányokban többször is olvashatunk a Szentlélek
kiáradásáról, működéséről. A Szentlélek az, aki vezet
minket, Ő van a segítségünkre, bátorít, vígasztal minket. Az
egyházi esztendőben még bőven a húsvéti időben vagyunk, még
nincs messze a nagyböjt, ahol a bűnbánati időben elvégeztük a
gyónást, éltünk a kiengesztelődés szentségével. A Mennyei
Atya nem csak a pogányoknak, hanem mindenkinek megadta az éltre
vezető bűnbánatot. Fontos, hogy hogyan élünk ezzel a
lehetőséggel. Letudjuk a kötelező rendelkezéseket, és csak
akkor térünk vissza a gyóntatószék félhomályába, ha már
nagyon muszáj, vagy életünk megújító forrásának tekintjük a
lelki atyánkkal való találkozást? Egyszer valaki, aki már hosszú
ideje nem élt a kiengesztelődés szentségével, azt mondta, hogy
amikor a gyóntató szoba előtt vezettet el az útja, úgy érezte,
hogy most csak neki van kinyitva az ajtó, Őt várja az Úr. Milyen
csodálatos az, amikor valaki ráeszmél Isten szeretetére és
végtelen türelmére. Minden kereszténynek hivatása van arra, hogy
segítse, tanítsa, - de nem oktassa! – testvéreit. Minden
közösségben vannak olyanok, akik különböző okok miatt,
életállapotuk miatt távol maradnak a szentségektől. Legyenek Ők
most a mi szívügyeink, ne kirekesztően tekintsünk rájuk, vegyük
körül őket szeretettel, elfogadással. Érezzék meg, hogy helyük
van a közösségben, otthon vannak, testvérek között vannak, az
ítéletet pedig hagyjuk meg Istennek. Legyünk irgalmasak, hogy
egykor, nekünk is irgalmazzanak.
Feladat
a mai napra: Imádkozom
a Szentlélek vezetéséért, és azokért, akik nem tudnak élni a
bűnbánat szentségével, kérem az Ő megtérésüket.