XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

Jelen elmélkedés témája:

A következő elmélkedéseket a Ferenc Pápa "Gaudete et exsultate" című apostoli buzdításából vesszük.
A „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítás, a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól!

2019. május 5., vasárnap

Május 5


ApCsel 5,27b-32.40b-41; Jel 5,11-14; Jn 21,1-19
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kávából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, Ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram - felelte -, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram - válaszolta -, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”

A mai idézet Péter életének egyik csúcspontját tárja elénk. A feltámadt Jézussal való találkozás. Jézus háromszor kérdezi meg Pétertől: „Simon, János fia, szeretsz engem? Ha talán az első kérdést még kicsit eufórikusan is válaszolja meg, de az utolsó kérdésnél már csak a saját életének szomorú valóságából: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” A három kérdés alatt mi játszódhatott le Péter fejében? Elképzelhető, hogy mint egy film leperegtek előtte az utolsó három év eseményei, amióta Jézus belépett az életébe, és követni kezdte őt. Milyen eufórikus idealista volt Péter, elbizakodott, hogy ő majd mindenre képes lesz. Büszke volt arra, hogy a Mester lábnyomaiban járhat, hogy ő már nem Simon, hanem Péter, a szikla, amire majd Jézus az egyházát építi. Akár még a halálba is követni akarta Jézust, de aztán keservesen csődöt vallott. Nem volt képes kiállni Jézus mellett, sőt megtagadta őt. Milyen nehéz lehetett Jézus szemébe nézni mindezek után. A három kérdés a három tagadásra utalt. Elképzelhető, hogy inkább keserű rezignáció lehetett benne: Menj el tőlem, Uram, bűnös vagyok! Ki vagyok én, hogy még törődsz velem? De a Jézussal való találkozásban rá kell döbbennie arra, hogy Jézus az Úr, a Mester. És ugyanazzal az elfogadó, bizalomteljes szeretettel tekint rá, mint eddig. Jézus nem tesz neki szemrehányást. Újból kinyilvánítja bizalmát és rábízza nyáját. Jézus számára nem létezik reménytelen, csődbe ment élet. Számára mindig van újrakezdés. És a Benne való újrakezdés mindig jobb élet felé vezet. Amikor háromszor azt mondja Simonnak: „Legeltesd juhaimat!” arra bíztatja Pétert, hogy ő is bocsásson meg önmagának, hagyjon fel önsajnálgatásával, és Isten bizalmasaként kezdjen el új életet élni. Jézus bizalomteljes, irgalmas tekintete képes minket is újra talpra állítani. Péter számára ez azt jelentette, hogy tényleg új utakon kezdett el járni, már nem saját feje szerint élt, mint eddig, hanem figyelmes lett Isten akarata és a Szentlélek vezetése iránt, és így nyilvánította ki szeretetét Jézus iránt, egészen élete odaadásáig.
Feladat a mai napra: Jézus bizalomteljes, irgalmas tekintetével akarok találkozni.