Lk 7,11-17 („Ifjú,
mondom neked, kelj föl!”)
11Történt, hogy Naim városába ment.
Vele tartottak tanítványai és mások is, igen sokan. 12Amikor
a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegyasszony
egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból. 13Amikor
az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!” 14Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint
megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj
föl!” 15A halott felült, és elkezdett
beszélni. Ekkor átadta anyjának. 16Mindnyájukat
elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: „Nagy prófétánk
támadt”; és: „Meglátogatta népét az Isten.” 17S
a hír elterjedt egész Júdeában és a környéken is mindenfelé.
„Az ő feltámadása nem múltbeli dolog; életerő
lakik benne, amely átjárta a világot. Ahol úgy látszik, hogy minden meghalt,
ott apránként mindenfelől a feltámadás csírái jelennek meg. Olyan erő ez,
amelynek nincsen párja. Igaz, sokszor úgy látszik, mintha Isten nem létezne:
nem csillapodó igazságtalanságokat, rosszaságokat, közömbösséget és
könyörtelenséget látunk. Azonban bizonyos az is, hogy a sötétség közepette
mindig felfakad valami új, ami előbb vagy utóbb termést hoz. Egy legyalult
mezőn az élet makacsul és ellenállhatatlanul visszatér. Sok csúf dolog van, de
a jó mindig hajlamos arra, hogy visszatérjen, felfakadjon és elterjedjen. A
világban mindennap újjászületik a szépség, amely a történelem drámái által
átalakítva támad fel. Az értékek mindig új formában mutatkoznak meg, és tény,
hogy az ember sokszor született már újjá visszafordíthatatlannak látszó
helyzetekből. Ez a feltámadás ereje, és minden misszionárius ennek a
dinamizmusnak az eszköze.” (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium
276)
„Állandóan jelentkeznek új nehézségek is: a
csalódás megtapasztalása, az emberi kisszerűség, amelyek oly nagy fájdalmat
okoznak. Mindannyian tapasztalatból tudjuk, hogy egy feladat teljesítése néha
nem hozza meg a várt eredményt, a termés silány, a változás lassú, s az embert utoléri
a kifáradás kísértése. Mindenesetre nem mindegy, hogy valaki fáradtságból
ereszti-e le egy időre a kezét, vagy krónikus elégedetlenségtől, a lelket
kiszárító lustaságtól uralva végleg leengedi azt. Megesik, hogy a szív
belefárad a küzdelembe, mert lényegében önmagát keresi az elismerésekre, tapsra,
díjakra, státuszokra szomjazó karrierizmusban; ilyenkor az ember nem ereszti le
a karját, de nincs többé lendülete, hiányzik belőle a feltámadás. Így az
evangélium, amely a legszebb üzenet ezen a világon, sok mentegetőzés alá
temetve marad.” (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium 277)
Feladat a mai napra: „Ahol úgy
látszik, hogy minden meghalt, ott apránként mindenfelől a feltámadás csírái
jelennek meg” - ezekre a feltámadás csíraira figyelek ma.