Ter 1,1-3 (Isten a szava által teremt)
Kezdetkor
teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség
borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt:
„Legyen világosság”, és világos lett.
A
következő időszakban Isten élő Igéjének dinamizmusáról szeretnénk elmélkedni.
Bár amikor Isten igéjéről elmélkedünk, nem csupán egy szó, egy nyelvtani
jelenetről akarunk elmélkedni, hanem magáról az élő Istenről, aki három konkrét
személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Isten, aki a világmindenség teremtője,
ki akarta magát nyilatkoztatni az emberiségnek, és azt leginkább Jézus
Krisztus, az ő egyszülött Fia által tette meg, és a Szentírás által, amely a
Szentlélektől ihletett, Isten üzetetét tartalmazza. Isten szólt a történelemben
és szólt az emberhez. És amikor Isten szól, akkor egyben cselekszik is.
Jóllehet a magyar fülekre furcsán hat, amikor Isten „Igéjéről” beszélünk. De
talán nem véletlen, hogy az Anyaszentegyház a „ige” szót használja a latin
„verbum” szócska lefordítására, hiszen amint nyelvtanilag egy cselekvést fejez
ki, rámutat Isten Igéjének a lényegére: amikor Isten kimond valamit, akkor azt
egyben meg is valósítja. Ezt láthatjuk a szentírás legelső verseiben és
elbeszélésében. Kezdetben a föld puszta volt és üres, sötétség borította a
mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten már jelen volt kezdetkor a földön, lelke már
ott lebegett a vizek fölött. Nagy sötétség és csönd volt egészen addig, amíg
Isten meg nem szólalt: „Legyen
világosság”, és világos lett. Mihelyt kimondta, máris megtörtént. Mert az
ige Isten akaratát fejezi ki és valósítja meg. Minden Isten akarata által,
Isten kimondott szava által jött létre. És ezért minden teremtmény számunkra
Isten üzenetét is hordozza magában: tanúskodik arról az Istenről, aki
szeretettel tekintett a világra, és örömét leli abban, hogy kreatívabbnál
kreativabb módon alkosson. És alkotása Isten szépségéről vall.
Feladat a mai napra: Szemléljük ma a teremtést, álljunk meg tudatosan
egy parkban, kertben, és vegyünk magunknak idő, hogy szemléljük a fákat,
virágokat, az eget és a folyókat, hallgassuk a madarak énekét, és engedjük meg,
hogy szívünk felfogjon valamit Isten szépségéből és kreatív szeretetéből és
háladalra keljen.