Vasárnap,
2022. júl. 24: Ter 18, 20-32; Kol 2, 12-14; Lk 11,1-13
Történt egyszer, hogy Jézus éppen
befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg
minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus
erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk!
Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden
ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Azután így folytatta: „Tegyük
fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt
mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem,
s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van
zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak
neked.« Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból,
erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok,
zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres,
talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ
ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán
kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát
ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja
mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
A mai vasárnapon a
szentírási idézetek az imádság ajándékát tárják elénk. Amikor az apostolok
imádkozni látták Jézust, arra kérték: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” Jézus azt válaszolta nekik: „Amikor
imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk!” - Mennyi mindent foglal magába ez az egy szó:
Atyánk! Egy teljesen új Istenképet tárt eléjük: Isten a mi mennyei Édesapánk,
és azért szólíthatjuk meg Őt ilyen közvetlen és gyöngéd módon, mert Isten az „ellenünk
szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte,”
mondja Szent Pál a mai Szentleckében. Megnyitotta nekünk az utat az Istennel
való közvetlen kapcsolathoz, és életével példát is adott. Arra bátorítja
tanítványait, hogy ők is bizalommal szólítsák meg Istent: „Atyánk!
Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod.” Miközben Atyának szólítjuk az Istent,
tudatosítsuk magunkban azt is, hogy Ő a Szent, és Őt illeti meg az első hely az
életünkben. Minden imádságnak csak úgy van értelme, ha tudatosítjuk magunkban,
hogy Isten a Szent, a Teremtőm, az életem Ura, én pedig teremtménye vagyok,
képességeimben korlátozott, Istentől akart lény. Életem Istentől függ, hiszen
Tőle kaptam és majd Neki kell visszaadnom. Ő lát el mindazzal, amire szükségem
van. Ezért kérhetem: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Jézus
arra biztat minket, hogy kitartóan kérjük Tőle azt, amire szükségünk van: „Kérjetek
és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.
Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót
nyitnak.” Ám ne csak a minden napra szükséges anyagi dolgokért zörgessünk,
hiszen „mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik
kérik tőle.” Kereszténységünk egyik legnagyobb ajándéka, hogy nem csak
Isten gyermekei vagyunk, hanem hogy Isten „megbocsátotta minden bűnünket”, mondja
Szt. Pál a kolosszeieknek írt levelében. Mennyire fontos a bűnbocsánat
ajándéka! Milyen óriási megkönnyebbülést jelent számunkra az a tudat, hogy van,
Aki el tudja törölni bűneinket, és nem kell egyre nehezedő csomagként magunkkal
hurcolni. Van újrakezdési lehetőség, és van, Aki jósággal és irgalommal
megkönyörül rajtam és felsegít belső nyomoromból. Éppen ezért tartja Jézus
olyan fontosnak, hogy minden imádságunk része legyen ez a kérés is: Atyánk,
„bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.” Talán a legnagyobb kísértés annak a
látszata, hogy Isten nélkül is meg tudom oldani az életemet…