Január 6.

Urunk megjelenése            Iz 60,1-6;Ef 3,2-3a.5-6;Mt 2,1-12

Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” ... Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

„Kelj föl, és tündökölj, Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted!” Ezzel a mondattal kezdődik a szentmise olvasmánya Izajás próféta könyvéből, és rögtön bevezet minket a mai ünnepünkbe: Epifánia – az Úr megjelenése, más néven Vízkereszt. „Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad.” Izajás próféta ezt a jövendölést a babiloni fogságból való visszatérésre mondja. Isten dicsőségét a zsidó nép leginkább Isten győzelmén látja felragyogni, pl. amikor Isten kiszabadította népét Egyiptomból, vagy a babiloni fogságból. De ez a szöveg nemcsak a zsidó nép szabadulását beszéli el, hanem a mai napon a legnagyobb örömhírt küldi a világba: Isten dicsősége felragyogott minden ember fölött és abban nyilvánult meg, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy megszabadítson minket a bűn sötétségéből és rabságából, és elvezessen minket az örök életre. Jézus Krisztus üdvözítő fénye felragyogott minden népnek.

„Az Epifánia Jézusnak mint Izrael Messiásának, Isten Fiának és a világ Üdvözítőjének kinyilvánulása. A Jordánban történt keresztséggel és a kánai menyegzővel együtt ünnepli a napkeletről jött "bölcsek" Jézus-imádását. Az evangélium ezekben a "bölcsekben", a környező világ pogány vallásainak képviselőiben azoknak a nemzeteknek zsengéit látja, amelyek a megtestesülés által megvalósuló üdvösség örömhírét elfogadják. A bölcsek Jeruzsálembe jövetele a zsidók királyának imádására megmutatja, hogy Izraelben Dávid csillagának messiási fényénél azt keresik, aki a nemzetek királya lesz. Az ő jövetelük jelzi, hogy a pogányok csak akkor tudják fölfedezni Jézust és csak akkor tudják Őt imádni mint Isten Fiát és a világ Üdvözítőjét, ha a zsidókhoz fordulnak és elfogadják tőlük a messiási ígéreteket, ahogy azokat az Ószövetség tartalmazza. Az Epifánia hirdeti, hogy ’az összes pogányok belépnek a patriarchák családjába’, és elnyerik ’Izrael méltóságát’”.[1]

A három napkeleti bölcs útnak indult, bár nem tudták mi vár rájuk. Magukra vették a sivatagon, hegyeken, völgyeken át vezető út kihívásait, mert hittek a csillag vezetésében. Engedniük kellett azt is, hogy nem a saját elképzeléseik valósulnak meg, hiszen ők először Jeruzsálemben, a királyi palotában keresték az újszülött királyt. Maguk mögött hagyva a királyi palotát, újból meglátták a csillagot és az elvezette őket Jézushoz. Mi is zsákutcába keveredhetünk, ha a saját elképzeléseink szerint próbálunk haladni. De ha el is tévedünk, nekünk is újból fel fog ragyogni a csillag, és el fog vezetni Jézushoz, ha hiszünk Benne és ragaszkodunk Hozzá. Akkor bennünket is eltölthet az a boldogító látás, amely a három bölcs osztályrésze lett, a kisded Jézusban megnyilvánuló Isten végtelen szeretetének látása.

Feladat a mai napra: Az új év első hetében arra törekszem, hogy mindig újra elinduljak Jézushoz, hogy eltölthessen szeretetével.

---

[1] KEK 528

Január 5.

Jn 1,40-42                          (Megtaláltuk a Messiást.)

A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved.”

János Evangéliumban Simon Péter apostol meghívása más módon jelent meg mint a többi evangéliumban. Érdekes, hogy Simon Péter nem volt az első, aki Jézussal találkozott, hanem testvére András és egy másik tanítvány, akiről János Evangelista nem mondja a nevét. András beszélt testvérének Jézusról, és vitte hozzá. Mennyire határozott volt András számára a Jézussal töltött idő, hogy utána meggyőződve volt arról, hogy Jézus a Messiás. „Megtaláltuk a Messiást.” Saját elképzeléseinkre marad , mit látott, mit tapasztalt András Jézusnál. Csupán kifejezi, hogy ők megtalálták a Messiást. Tudjuk pedig, hogy Keresztelő János közreműködésével történt. De Andrásnak most az az egyes-egyedüli fontos, hogy megtalálták és kívánja ezt a találkozást testvérének, Simonnak is. Amikor Simon megérkezett Jézusnál, nem kell bemutatkoznia. Kiderült, hogy Jézus már ismeri őt név szerint, és ezen túl az Isten vele való szándékát. A Jézussal való találkozásban kap (még) új nevet, ami igazi azonosságát és küldetését jelenti. Nem az, hogy valaki először találkozik Jézussal határozza meg, ki kapja a „szikla helyet”, az „első helyet”, az apostolok között, hanem Jézus eldönti. Ha a mai imádságban fordulunk Jézushoz, akkor ránk is emeli tekintetét, és mondja: „Te ... vagy, .... .”

Feladat a mai napra: Köszönetet mondok Istennek, azokért a személyekért, akik valamilyen módon Jézushoz vezettek engem. Hálával gondolok rájuk.

Január 4.

Jn 1,35-42         (E szavak hallatára Jézus nyomába szegődött.)

Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott.

„Tegnap” arról nem volt szó, kinek mondta János „Nézzétek, az Isten Báránya!”. Ma, „másnap” pedig két tanítványához intézi ezeket a szavakat. Mivel Keresztelő János nagyon tudatában van küldetésének, hogy ő csak a Messiás útelőkészítője, nem ragaszkodik tanítványaihoz. Abban segít, hogy ők ahhoz forduljanak, aki nagyobb nála, aki az igazi Mester. Amikor János mondja: „Nézzétek, az Isten Báránya!”, nem csak akarja, hogy lássanak, hanem hogy menjenek Jézus után. Biztos nem szomorkodott, amikor tanítványai elhagyták és Jézus nyomába szegődtek. Jézus észre vette, hogy követik, és kérdéssel fordult hozzájuk: „Mit akartok?” A két tanítvány esetleg megdöbbent erre a megszólításra. Nem olyan módon válaszoltak a kérdésre, hogy magyarázatot adtak volna, csupán más kérdést tettek fel: „Rabbi, hol laksz?” A lakhely arról beszél, milyen az életmódja, ízlése, szokásai. Jézus ahelyett, hogy leírta volna lakhelyét, meghívta a tanítványokat, hogy menjenek vele és lássanak. Jézus szeretette volna, hogy lássák, ahogyan él, és hogy vele éljenek.

Hogyan történt nálunk az első Jézussal való személyes találkozás? Hogyan alakult? Ki vezetett minket Jézushoz? Mit mondott Jézusról? Tálan többet kellett mondani mint „Nézzétek, az Isten Báránya!” (nálam mindenképpen) ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést Jézus után. Amikor mentünk utána, mi volt az első szó, mondat, amelyet intézett hozzánk? Mai imádságban engedjük meg, hogy Jézus újra kérdezzen tőlünk: Mit akartok? Mit akarsz, mit keresel nálam? És hogy kifejezzük neki, miért szeretnénk követni őt, nála tölteni életünket.

Feladat a mai napra: Az én lakóhelyemen helyet adok Jézusnak.