Vasárnap, 2013. dec.22: Iz 7,10-14;
Róm 1,1-7; Mt 1,18-24
Jézus Krisztus születésének
ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek
volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József
igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy
határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki
álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz
venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút
szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek
azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme
a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az
Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala
parancsolta. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg világra nem hozta
fiát, akinek a Jézus nevet adta.
A mai napon Advent
negyedik vasárnapját ünnepeljük. Az adventi koszorún a négy égő gyertya jelzi,
hogy a karácsony már az ajtónk előtt áll. A liturgikus szövegek is egyre
közelebb visznek bennünket a konkrét történésekhez. A Názáretben zajló
események előtérbe kerülnek. De nemcsak azok. Ezen a héten láthatjuk azt is,
hogy miként teljesülnek be azok az ígéretek, melyeket az Úr már évszázadokkal
korábban tett a próféták által. A mai olvasmány témája visszamegy a Krisztus
előtti 700-as évekbe, amikor Isten felszólította Acház királyt, hogy kérjen
magának jelet az Úrtól. De miért kellett neki jelet kérnie? Acház király nagyon
nehéz helyzetbe került amiatt, hogy Damaszkusz és Izrael Júdát ostromolta. Meg
akarták dönteni a dávidi dinasztiát, de ez nem következhetett be, hiszen Isten
ígéretet tett Jákobnak, amely szerint Júda fennmarad és „nem tűnik el a jel
Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót, és a
népek nem engedelmeskednek neki” (Ter 49,10). Isten meg akarta erősíteni
Acház királyt azzal, hogy jelt kérjen magának, és bár hitetlensége miatt nem
kért jelet, mégis kapott: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek
nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.” Isten hűséges
ígéreteihez, hűséges a nekünk tett ígéreteihez is. De csak akkor teljesíti be,
amikor itt van az ideje: Mert „amikor elérkezett az idők teljessége,”
azaz, amikor az Isten jónak látta, „az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
született,” és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény
szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük” (Gal 4,4-5). Mire akar
tanítani minket Isten ezekkel az eseményekkel?
Az első talán az, hogy higgyünk Isten
ígéreteiben. Ő bennünket sem felejtett el, jóságos hozzánk és végbe fogja
vinni, amit megígért. Bár el kell fogadnunk, hogy Isten határozza meg a
beteljesülés idejét. Nem kér tőlünk mást, mint hitet és bizalmat. A második az,
hogy minden ember és minden esemény része egy történetnek, az üdvösség
történetének. Nem mindig értjük, hogy mi mire jó, miért kell különféle
szituációkon keresztül mennünk, miért kell annyit küzdenünk és szenvednünk.
Elégedjünk meg azzal, hogy a jóságos Isten mindennek tudja az értelmét. Ismét
csak bizalmat és kitartást kér tőlünk. Mert csak így érhetünk célba, a Vele
való egyesülésre, a teljes boldogságra.
Feladat a mai napra: A nap folyamán többször elimádkozok egy Jézus-imát:
„Jöjj el, Uram Jézus!”, vagy „Jézusom, bízom benned, várok rád!”