XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. május 10., szombat

Május 10.



Jn 6, 60-69                         (Uram, kihez mennénk?)

Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Botránkoztok rajta? Hátha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

A hit Isten ajándéka. De csak annak tudja adni, aki elfogadja. Isten nem kényszeríti magát ránk, mindig megvárja, amíg az ember be tudja őt fogadni. Sokan tanítványai közül is zúgolódni kezdtek: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” Megbotránkoztak Jézuson, mert emberi felfogás szerint értelmezték szavait, nem hittel. Ezért válaszolta nekik Jézus: „Botránkoztok rajta? Hátha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus tudta ugyanis, hogy sokan csak a földi dimenzióban gondolkoztak, és a mennyei dolgokkal, amit feltárt előttük, nem tudtak mit kezdeni. Ezért sokan elpártoltak tőle. De a tizenkettőhöz fordulva, akiket ő választott, Jézus megkérdezte: „Ti is el akartok menni?” Miért is teszi fel Jézus a kérdést? Mert bár ő választotta a tizenkettőt, követése mégis szabad döntésük kell, hogy legyen. Sosem kényszerít senkit a követésére. Egy gyönyörű hitvallást hallhatunk Simon szájából: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Ez a válasz a szív válasza, mely mélyen felismerte Jézusban az egyetlen Üdvözítőt, mely már megtapasztalta Benne az életet. És én? Hogyan állok Jézus tanításával? Ha nem is értem mindig az ő tanítását, de mindig fontos, hogy újból meg újból megvalljuk: Uram, tiéd az örök élet tanítása! Te vagy az Isten szentje!
Feladat a mai napra: Kérem a Szentlelket, hogy erősítse meg Jézusba vetett hitemet.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma