XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. július 9., szerda

Július 9.



Jn 13,12-17                       (bevonódni)

Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.

„Ennek [a kezdeményezésnek] következményeként az Egyház „be tud vonódni”. Jézus megmosta tanítványai lábát. Az Úr bevonódik és bevonja övéit, azáltal, hogy letérdel előttük és megmossa a lábukat. De mindjárt ezután ezt mondja a tanítványoknak: Ha tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek” (Jn 13,17). Az evangelizáló közösség a tettek és gesztusok által belehelyezkedik a többi ember életébe, lerövidíti a távolságokat, s ha szükséges, megalázza magát és felvállalja az emberi életet, Krisztus szenvedő testét érintve meg a népben. Az evangéliumot hirdetőknek így „bárányszaguk” van, és ezek a bárányok hallgatnak a hangjukra.” (EG 24)[1] Szent Pál úgy fejezi ki ezt az apostoli magatartást, a 'bevonódást', hogy „mindenkinek mindene lettem” (1 Kor 9,22). „Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A zsidóknak olyan lettem, mint zsidó, … A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket.” (1 Kor 9,19-22). Ilyen „bárányszag”-ot kiválóképpen Szent Damján József De Veuster atya életében találunk, aki a leprásokért élt és halt meg. A belga szerzetes misszionáriusként ment el Dél-Amerikába, a Dél- tengeri szigetre. Kérte a püspöktől, hogy mehessen a Molokai sziklaszigetére, ahova elkülönítették a leprásokat. Kórházat és két árvaházat épített ott, a telep templomát bővítette és az elhunytak méltó temetéséről gondoskodott. Majd magán felismerte a lepra tüneteit. A beszédeiben használt fordulat: „Mi, leprások!” most valósággá vált. Damján atya teljesen hasonló lett szeretett gyermekeihez: arca felfúvódott, teste elformátlanodott. Az induló pontja ennek az embertársai iránti rendkívüli szeretetnek nem más, mint Jézus iránt való szeretete. Vajon hányszor és hányszor hagyta, hogy Jézus megmossa neki a lábát? Hagyjuk mi is, hogy ma a Mester, Jézus, mutassa meg újra rajtunk szeretetét és tanuljuk tőle a megfelelő szeretet gesztusát testvérünkkel szemben.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom, milyen gesztussal tudnám lerövidíteni a távolságot, amely bizonyos emberektől tartok.


[1] Ferenc Pápa. (2014). Evanglii Gaudium. Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása. Budapest: Szent István Társulat.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma