Jn 13,12-17 (bevonódni)
Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra
asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti
Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr
és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Bizony, bizony mondom nektek:
Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt
megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.
„Ennek [a kezdeményezésnek]
következményeként az Egyház „be tud vonódni”. Jézus megmosta tanítványai lábát.
Az Úr bevonódik és bevonja övéit, azáltal, hogy letérdel előttük és megmossa a
lábukat. De mindjárt ezután ezt mondja a tanítványoknak: Ha tetteitekben ehhez
igazodtok, boldogok lesztek” (Jn 13,17). Az evangelizáló közösség a tettek és
gesztusok által belehelyezkedik a többi ember életébe, lerövidíti a
távolságokat, s ha szükséges, megalázza magát és felvállalja az emberi életet,
Krisztus szenvedő testét érintve meg a népben. Az evangéliumot hirdetőknek így
„bárányszaguk” van, és ezek a bárányok hallgatnak a hangjukra.” (EG 24)[1] Szent Pál úgy fejezi ki ezt az apostoli magatartást, a 'bevonódást', hogy „mindenkinek mindene
lettem” (1 Kor 9,22). „Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki
szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A zsidóknak olyan
lettem, mint zsidó, … A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket.”
(1 Kor 9,19-22). Ilyen „bárányszag”-ot kiválóképpen Szent
Damján József De Veuster atya életében találunk, aki a leprásokért élt és halt
meg. A belga szerzetes misszionáriusként ment el Dél-Amerikába, a Dél- tengeri
szigetre. Kérte a püspöktől, hogy mehessen a Molokai sziklaszigetére, ahova elkülönítették
a leprásokat. Kórházat és két árvaházat épített ott, a telep templomát
bővítette és az elhunytak méltó temetéséről gondoskodott. Majd magán felismerte
a lepra tüneteit. A beszédeiben használt fordulat: „Mi, leprások!” most
valósággá vált. Damján atya teljesen hasonló lett szeretett gyermekeihez: arca
felfúvódott, teste elformátlanodott. Az induló pontja ennek az embertársai
iránti rendkívüli szeretetnek nem más, mint Jézus
iránt való szeretete. Vajon hányszor és hányszor hagyta, hogy Jézus megmossa
neki a lábát? Hagyjuk mi is, hogy ma a Mester, Jézus, mutassa meg újra rajtunk
szeretetét és tanuljuk tőle a megfelelő szeretet gesztusát testvérünkkel
szemben.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom, milyen gesztussal tudnám
lerövidíteni a távolságot, amely bizonyos emberektől tartok.
[1] Ferenc Pápa. (2014). Evanglii
Gaudium. Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása. Budapest: Szent
István Társulat.