XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. december 30., szerda

December 30.



Lk 2,36-40                         (Isten a mindennapi próféták által beszél)

36Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, 37aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. 38Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. 39Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. 40A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.

Mennyire fontosak a próféták! Ma is szükségünk van prófétákra, akik elő kapcsolatban vannak Istennel, dicsőítik őt és elmondják a remény örömhírét, hogy van megváltás. Anna élete erről tanúskodik. Pedig neki is épp elég oka lehetett volna arra, hogy elkeseredjen sorsán, miután hét éves házasság után férje meghalt, és egyedül maradt. Magáról kellett gondoskodnia. Nem volt gyermeke, aki a gondját viselte volna, és mint özvegy a társadalom peremére került. Az Istenbe vetett hite volt számára az élet és öröm forrása. És Isten úgy akarta, hogy pont rá legyen szüksége, hogy megnyissa az emberek fülét az örömhírre, Isten érkezésére. Ahogy Jézus mondta: Boldog a szem, amely látja amit ti láttok. Sok ember akarta volna látni, és nem látta… (Mt 11,26-28). Néha azt gondoljuk, hogy a Szentírásban szereplők és próféták különleges emberek voltak, akik valamilyen kiváltságos kegyelemben részesültek ahhoz, hogy ilyen közel lehetnek Istenhez. Isten azonban nem a különlegeseket, hanem a kicsinyeket és egyszerűeket választotta ki, azokat, akik közel tudják engedni magukhoz Istent, hogy meglássák őt, és tanúságot tegyenek róla. E kicsinyek öröme Szűz Mária öröme, akik vele együtt dicsőítik az Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben, tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát, íme, ezen túl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek. Mert nagyot művelt velem Ő, aki Hatalmas, Ő, akit Szentnek hívunk.” (Lk 1,46). Ehhez a tapasztalathoz csak nyitottság és őszinte istenkeresés kell. Abban, hogy Isten letekint kicsinységemre, valahol egész mélyen tapasztaljuk meg Isten irántunk való irgalmát, aki komolyan vesz, és fölemel, értéket és méltóságot ad nekünk, mert tudom, hogy önmagamat nem válthatom meg, nem emelhetem föl. De amikor az Isten fölemel, akkor megrendítően mélyen döbbenhetünk rá igazi értékünkre, Isten irántunk való elkötelezettségére. Kérjük tőle ezt a kegyelmet!
Feladat a mai napra: Megfigyelem, hogy a mai nap folyamán hol tapasztalom Isten irántam való elkötelezettségét.