XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. március 26., szombat

Március 26.



Lk 23,50-56                       (A szombatot meg nyugalomban töltötték.)
Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát. Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki. A készület napja volt, a szombat már beállóban. A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.

A nagyszombat a várakozási nap, a nyugalomban töltött nap. Nagyon fontos, hogy megértsük ennek a napnak a fontosságát. Jézus halála után még volt annyi idő, hogy Jézus holttestét egy sziklasírba tudták helyezni. Az után kezdődött a szombat, ahol a zsidó törvény szerint nem volt szabad semmiféle munkát végezni. Azért „a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.” Milyen nehéz számunkra nyugalomban lenni. Még a szünnapokat is programokkal szoktuk tölteni. Újra kell tanulnunk Istenben nyugodni. A mai napon arra vigyázzunk, hogy a napot nem csak a még fennmaradó húsvéti előkészületre használjuk. Inkább engedjük, hogy a nagyszombati nyugalom, csönd hangulata érintsen bennünket. Mert még egy mélyebb értelme van ennek a nagyszombatnak. Életünkben előbb-utóbb szembesülünk olyan végleges szituációkkal, ahol azt tapasztaljuk, hogy az emberi tevékenységek már hiábavalók. Az, amit a mi részünkről most még tehetünk, nem tevékenységben áll, hanem belső magatartásunkban, a hitünkben, a reményünkben. Hinnünk kell, hogy Isten az, aki még most is bármit tehet. Ebben a hitben élte Mária a nagyszombatot. Az ember most nem tehet semmit, de Isten nem tétlen. Arra mutatott Jézus, hogy Isten a szombati napon nem csak pihen, Jézussal a zsidók szombatja új értelmet kapott. Pont azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton gyógyított. Mária szívében emlékszik Jézus szavára: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” (Jn 5,17) „Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.” (Jn 5,21) Mária hitte, hogy Jézus halálával nincs mindennek vége. Istenre rábízza a választ, a további művet. Majd fogja teljesíteni a szavát, az ő idejében: „Életre kelnek majd halottaid, és holttestük feltámad. Keljetek föl, és ujjongjatok mind, akik a porban nyugosztok! Mert világosság harmata a te harmatod, és az árnyak országa szülni fog. (Iz 26,19).
Feladat a mai napra:  Gondolkozom azon, hogy hogyan viselkedem egy kilátástalan, reménytelen helyzetben. Kérem - Máriától is -, hogy erősítse hitemet.