XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. június 1., szerda

Június 1.



2Kor 1,3-5                          (Mária a „megvigasztalt” anya, aki vigaszt nyújt gyermekeinek)
„Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is”

Milyen tanítást kaphatunk a kánai menyegző misztériumából a Betegek Világnapjára?
A kánai menyegző az egyház képe: a középpontjában ott van az irgalmas Jézus, aki csodát tesz, körülötte vannak a tanítványok, az új közösség első tagjai, és Jézus és a tanítványai mellett ott van Mária, a gondoskodó és imádkozó anya. Mária részt vesz az egyszerű emberek örömében, és megsokszorozza azt; közbenjár Fiánál az ifjú pár és minden vendég érdekében. És Jézus nem utasította vissza édesanyja kérését. Milyen nagy reménységet ad ez a tény mindannyiunk számára! Van egy édesanyánk, akinek a tekintete éber és jóságos, mint a Fiáé; anyai szíve irgalommal teli, mint az övé, segíteni akaró kezei, mint Jézus kezei, amelyekkel az éhezőknek kenyeret tört, a betegeket megérintette és meggyógyította. Mindez bizalommal tölt el, és megnyit minket Krisztus kegyelme és irgalma felé. Mária közbenjárásán keresztül megtapasztaljuk a vigaszt, amelyért Pál apostol áldást mond Istennek: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is” (2Kor 1,3-5). Mária a „megvigasztalt” anya, aki vigaszt nyújt gyermekeinek. (Ferenc pápa Üzenete a betegek 24. Világnapjára).
Feladat a mai napra: Azzal a bizalommal, hogy Mária a „megvigasztalt” anya, aki  közbenjár Fiánál érdekünkben is, imádkozom egy tízed rózsafüzért egy ismerős betegért.