Oz 2,7b.10.15.8-9.16-19.21-22 (Istenünk féltékeny Isten)
Azt mondta: „Elmegyek a szeretőim után, akik
kenyeret és vizet adnak nekem, gyapjút és lent, italt és olajat.” Nem ismerte
el, hogy én adtam neki a gabonát, a bort, az olajat, én adtam neki az ezüstöt,
és az aranyat is, amelyből a Baálokat csinálta. Megtorlom rajta a Baalok
napjait, amikor illatáldozatot mutatott be nekik; nyakékkel és függővel
díszítette magát, úgy ment szeretői után. Rólam pedig megfeledkezett! - mondja
az Úr. Ezért, lám, eltorlaszolom tövissel az útját; falat emelek elé, hogy ne
találja ösvényeit. Keresi majd szeretőit, de nem leli őket, hiába kutatja, nem
találja meg soha. Akkor így szól: „Elmegyek, visszatérek előző férjemhez, mert
jobb volt nékem régen, mint most.” Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a
pusztába, s a szívére beszélek. Visszaadom neki szőlőskertjeit, Ákor völgyét,
mint reménye csillagát, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, mint
akkor, amikor feljött Egyiptom földjéről. Azon a napon - mondja az Úr - így
szólít majd engem: „Férjem!” És nem mondja nekem: „Baalom!” Eljegyezlek
magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel.
Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat.
Istenünk
féltékeny Isten. Már 800 évvel Krisztus előtt, Ózeás próféta könyvében,
tapasztalták ezt ilyen módon, és mind a mai napig igaz: féltékeny az Isten.
Hiszen nem mindegy neki, hogyan él az ember, hogyan él népe és vajon
megtartja-e a vele kötött szövetséget. Ózeás próféta Istennek a népével való
viszonyát a házasság képével ábrázolja. E képben Isten a féltékeny férj, aki
mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze magának hűtlen feleségét. Igen,
Isten féltékeny, de Istenként féltékeny, és nem csupán emberként, (vö Oz 11,9: nem
pusztítom el, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent), és ezért
nem nyugszik mindaddig, míg teremtményei nem a szerint élnek, amire
megteremtette őket. „Magadnak teremtettél bennünket Istenünk”, írja Szent Ágoston a Vallomások
könyvének elején, vagy más fordítással mondva: „Uram, Te olyan létet adtál
nekünk, amelynek Te magad vagy a célja”, és hozzáfűzi annak a következményét:
„és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned!” Ugyanis Isten sem
nyugszik, amíg az ember nem hagyja el minden szívnyugtató pótlékot, minden
pót-szeretetet, és nem leli meg Isten szeretetében szíve békéjét. „Ezért,
lám, eltorlaszolom tövissel az útját; falat emelek elé, hogy ne találja
ösvényeit. Keresi majd szeretőit, de nem leli őket, hiába kutatja, nem találja
meg soha.” Néha Istennek
nincs más lehetősége, mint elzárni megszokott
utjainkat, ahhoz, hogy visszatérjünk hozzá. Tanuljunk meg észrevenni Istennek
gondoskodó vezetését olyan események mögött, amikor pl. nem sikerült valamit,
vagy úgy tűnik, hogy falnak mentünk. Isten jót akar nekünk. De mindenekelőtt a
szívünkre beszélni. „Ezért majd magamhoz
édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.” Legyünk ma különösképpen hálásak Isten irántunk való
féltékeny szeretetéért.
Feladat a mai napra: Hálát adok Istennek mindenért, amivel ma
megajándékoz engem. Kérem, hogy segítsen velük úgy élnem és annak úgy örülnöm,
hogy egyre nagyobb szeretet töltse el a szívemet az ajándékozó iránt.