XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. január 31., kedd

Jánuar 31.



Óz 11,1-4        (Mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem.)
Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg a fiamat… Én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki.

Édesanyánk és édesapánk nemzettek minket, ők adták nekünk az életet, és nem csak az életet adták, hanem fel is neveltek minket. De vannak, akik ezt nem tapasztalták meg életükben, mert esetleg a szüleik csak nemzették őket, de akik felnevelték őket, azok a nagyszüleik, a nagybátyjuk-nagynénjük volt… Azonban az atya Isten még azelőtt alkotott minket, még azelőtt álmodott rólunk: „Így szólt hozzám az Úr: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.”(Jer 1,4-5).
Emlékszem egyszer, amikor a Szentírásban ezt olvastam:
Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg a fiamat… Elkezdtem tiltakozni, hogy ez nem igaz: hol voltál Te a gyerekkoromban? A szüleim elváltak, nehéz körülmények között éltünk, nyolcan voltunk testvérek, és anyám egyedül nevelt minket, és viselte ennek a terhét, és Te hol voltál? Először nem szólt semmit, később megértettem, hogy Isten az emberi kapcsolatokon keresztül volt jelen, az édesanyámon és azokon keresztül, akik szerettek.
De ezek az emberi kapcsolatok bármikor megszakadhatnak. Isten azonban sohasem szakítja meg a kapcsolatot velünk. Lehet, hogy kiábrándultunk másokból, vagy összeomlott az apaképünk, de Isten, aki az igazi édesapánk sose tette ezt velünk, soha nem hagyott el minket, soha nem hagyott el engem. Már 6 éve misszionáriusként éltem, amikor volt egy mély beszélgetésem Istennel ezekről a dolgokról. Amikor ez történt, hatalmas békét és örömöt tapasztaltam. Előtte nem az volt a kérdés, hogy fejben tudom-e ezeket a dolgokat, hanem az, hogy Istent a szívemben elfogadom-e édesapámnak.
Mindig bennem élt, arra várt, hogy találkozzunk, hogy begyógyítsa a múltam sebeit: az édesapámnak való megbocsátás képtelenségét, az árvaságot. Emlékszem, hogy nagy örömmel jöttem ki a kápolnából és mesélni kezdtem a többi misszionáriusnak: Isten az én édesapám! Ők nagyon meg voltak lepődve, hogy csak most jöttem rá erre, de mondtam nekik más dolog tudni és más beszélni Istennel, úgy, hogy a szíveink találkoznak közben. Igazából ez segített abban, hogy másként tekintsek az életemre, megbékélve tudtam tekinteni rá, jobban megértettem a kapcsolataimat, a családomat, a testvéreimet, a szüleimet. Segített abban is, hogy elmenjek meglátogatni az édesapámat, és sok mindent meg tudjak beszélni vele, ez segített megérteni őt. Mindez nem ment magától, hanem egy folyamat eredménye volt az életemben.
Feladat a mai napra: Eddig hogyan tapasztaltad Isten atyai szeretetét? Mit akarsz tenni annak érdekében, hogy a mai napon rád találhasson?

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma