Lk 3,1-6 (Készítsétek az Úr útját, egyengessétek
ösvényeit!)
Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében,
amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a
negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz
tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és
Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a
pusztában. S ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat
keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek
könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját,
egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat
hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és
minden test meglátja az Isten üdvösségét.”
„Jézus nyilvános működése Keresztelő Jánosnál, a Jordánban történt
megkeresztelkedésével indul. Míg Máté ennek az eseménynek az időpontját csak röviden, sematikus formulával
jelöli meg: „azokban a napokban”, addig Lukács egészen tudatosan a
világtörténelem nagy összefüggésébe helyezi, ami egészen pontos
időmeghatározást tesz lehetővé... Jézus tevékenységét nem tekinthetjük
valamiféle mitikus „valamikor”-ban történőnek, ami egyszerre jelenthetné a
„mindig”-et és a „sohá”-t. Ellenkezőleg: a pontosan, dátummal meghatározható történeti
esemény valóban megvalósult az emberi történelem teljes súlyával és
komolyságával. Olyan egyszeri esemény, amelynek minden korszak idejével való
egyidejűsége különbözik a mítosz időnélküliségétől. Ám nem csak az időpont
meghatározásáról van szó. A császár és Jézus a valóság két különböző rendjét
testesítik meg, amelyeknek nem kell feltétlenül kizárniuk egymást, de
különbözőségük magában rejti az emberiség és az emberi egzisztencia
alapkérdéseivel kapcsolatos összeütközés kirobbanásának gyújtóanyagát. Jézus
később azt mondja: „Adjátok meg Istennek, ami Istené és a császárnak, ami a
császáré” (Mk 12,17), és így kifejezi, hogy a két tartomány lényegében megfér
egymás mellett. Ám ha a császárság önmagát isteni valóságként értelmezi, amint
ez csíraszerűen megmutatkozik már akkor, amikor Augusztus úgy mutatkozik be,
mint a világbéke meghozója, és mint az emberiség megmentője, úgy a
kereszténynek inkább kell engedelmeskednie Istennek, mint az embereknek (ApCsel
5,29).”[1]
Keresztelő Jánosnak a bűnbánatra való felszólítása mindig aktuális marad
számunkra: Készítsétek az Úr útját,
egyengessétek ösvényeit! Mennyiben vannak
helyén bennem a császár ill. Istennek a valósága. Mit jelent számomra eleget
tenni ennek a két nagyon is különböző, mégis egymás mellett megférő valóságnak?
Kérjük Jézus segítségét az év elején, hogy különbséget tudjunk tenni a kettő
között és megadni Istennek, ami az istené és a császárnak, ami a császáré.
Feladat a mai napra: Mit akarok ma
felajánlani Istennek? Hogyan tudok eleget tenni a „császár” iránti
kötelességeimnek?