Ez 18, 25-28; 1 Fil 2, 1-11; Mt 21, 28-32
Testvéreim! Ha ér valamit a
Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a
bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy
egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek.
Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat
tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga
javát, hanem a másét is! Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely
Krisztus Jézusban volt. Ő, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem
tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai
alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta
magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten
felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek,
hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az
alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus
Krisztus az Úr!
A vasárnapi Szentleckében Szent Pál arra buzdítja a Filippiben lévő
közösséget, hogy éljenek méltón Krisztus Evangéliumához. Pál felhívása az
egyetértésre ugyanúgy vonatkozik a családokra, mint a közösségre, mivel a
keresztény család alkotja az első keresztény közösséget. Mennyire fontos, hogy
a családban ezek a szavak visszhangra találjanak, és hogy a családtagok
mindenben egyetértsenek, egy szívvel szeressenek, és egy lélekkel ugyanarra
törekedjenek. Bár mindenki szeretne egyetértésben és harmóniában élni, de nem
biztos, hogy tisztában vagyunk az oda vezető úttal. Mert nem azáltal lehet
elérni az egységet, amit a mai társadalmi trend ajánl: „először jövök én és
csak azután a többiek”, „először magaddal törődj”. Egy ilyen társadalomban,
ahol inkább az önzésre, az önszeretetre nevelnek, Pál szavai igencsak
megütközést keltenek: „Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál
kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!” A másik
iránti figyelmesség és a vele való önzetlen törődés az az út, amely az
egyetértéshez vezet. Figyeljünk fel azonban a „csak” szó jelentőségére a
mondatban. Pál nem azt írja, hogy „ne keresse senki a maga javát”, hanem „ne
keresse senki csak a maga javát”. Szabad tehát azzal is foglalkoznunk, ami
nekünk jó, csak ne kizárólag a saját javunkat keressük. Szánjunk ma időt arra,
hogy megvizsgáljuk, hol élünk már e gondolat szerint a családban, ill. hol
keressük már a mások javát és nem elsősorban a magunkét. Vajon nem fontosabb-e
a szülők számára gyermekeik java? Egy szoptató anya pl., ha gyermeke éjszaka
megéhezik és sír, nem helyezi-e inkább saját jóléte elé a gyermekét, azzal hogy
felkel hozzá, és törődik vele? Vagy ha valaki beteg lesz a családban, vajon ki
ne lenne képes saját szükségleteit a második helyre tenni? Vagy a házastársak
számára vajon nem fontosabb-e, hogy a másik jól érezze magát, boldog legyen és
ezért energiát, időt, erőt áldoznak egymásért egymásra. Ami pedig minket
minderre motivál, nem más, mint a szeretet. Másrészt viszont megtapasztaljuk
azt is, hogy sokszor elfogy a másik iránti szeretetünk és határokat szabunk a
szeretetnek. Megmutatkozik, hogy egyedül nem vagyunk képesek önzetlenül
szeretni. Az igazi önzetlen szeretet, csak Jézussal együtt lehetséges, ha
mindig az ő példáját követjük és az ő kegyelmét kérjük. „Ugyanazt a lelkületet
ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt”, írja Pál és Jézus
magatartására utal, aki mindenről lemondott, saját Istenségéről, dicsőségéről,
emberi jólétéről is, hogy bennünket üdvözíthessen. És éppen ebben nyilvánult
meg leginkább irántunk való végtelen szeretete. Imádságainkban hagyjunk időt
Jézusnak, hogy személyesen is kifejezhesse nekünk, mit jelentett számára, hogy
nem a saját javát kereste, hanem a miénket.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom, milyen szenvedést akarok kiiktatni
az életemből. Kérem, hogy Jézus segítsen abban, hogy fel tudjam vállalni a
nehezségeket és kihívásokat.