Apcsel 17,22-28 (én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek)
22Pál az Areopágusz közepére
állt és elkezdett beszélni: „Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen
vallásosak vagytok. 23Amint szétnéztem
és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás
állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül
tiszteltek. 24A világot s a benne
találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő
az ég és föld Ura. 25Nem kívánja
emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek
életet, levegőt és mindent. 26Ő
telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta
meg ittlakásuk idejét és határát. 27S
mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és
megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. 28Mert
benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: „Mi is az ő
nemzetségéből valók vagyunk.”
Jézus egész élete, ahogyan a szegényekkel bánik,
gesztusai, következetessége, mindennapos és egyszerű nagylelkűsége, végül
teljes odaadása, mindez értékes és a mi személyes életünkhöz szól. Valahányszor
visszatérünk hozzá, hogy felfedezzük, meggyőz arról, hogy ez az, amire másoknak
is szüksége van, még akkor is, ha nem ismerik be: „Én azt hirdetem nektek, akit
ti ismeretlenül tiszteltek” (ApCsel 17,23). Néha elveszítjük a misszióért való
lelkesedésünket, mert megfeledkezünk arról, hogy az evangélium a személyek
legmélyebb vágyainak felel meg, hiszen valamennyien arra vagyunk teremtve,
amit az evangélium kínál: a Jézussal való barátságra és a testvéri szeretetre.
Ha sikerül megfelelően és szépen megmutatni az evangélium lényegét, az üzenet
bizonyosan választ ad a szívek legmélyebb kérdéseire: „Amikor a misszionárius
Krisztust hirdeti, azzal a meggyőződéssel teszi, hogy nem csupán egyesekben,
hanem a népek között is, a Lélek hatására – néha öntudatlanul – ott él a
várakozás, hogy megismerjék az igazságot Istenről, az emberről, a bűntől és
haláltól való szabadulás útjáról. A Krisztus hirdetésében való buzgóság abból a
meggyőződésből fakad, hogy meg kell felelni ezeknek az elvárásoknak.” (II. János Pál pápa,
Redemptoris missio enciklika 292)
Az evangelizációban való lelkesedés ezen
meggyőződésen alapszik. Rendelkezésünkre áll az élet és a szeretet kincstára,
amely nem csaphat be, az üzenet, amely nem manipulálhat, és nem csalhat meg.
Olyan válasz, amely leszáll az ember mélyére, és képes támaszt nyújtani neki,
képes felemelni őt. Ama igazság ez, amely nem válik divatjamúlttá, mert be tud
hatolni oda, ahová semmi más nem képes. Végtelen szomorúságunkat csak a
végtelen szeretet gyógyítja meg. (Ferenc
pápa: Az evangélium öröme
kezdetű apostoli buzdításából 265)
Feladat a mai napra: Ma
a saját mélyebb vágyaimra figyelek, és azokra a vágyakra, amelyeket a
körülettem lévő emberekben fedezhetek fel.