XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. február 25., vasárnap

Február 25.

Mt 17,1-8
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust.

Nagyböjt második vasárnapjának evangéliuma a mai idézet, Jézus színe változása. Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ez a jelenet akkor történik, amikor Jézus tanítványaival úton van már Jeruzsálem felé, hogy ott odaadja életét az emberek üdvösségéért. Lukács megjegyzi, hogy Illés és Mózes Jézusnak megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie (Lk 9,31). A tanítványok számára ez egy csodálatos, „mennyországi” pillanat volt, és megakarták örökíteni azzal, hogy itt letelepednek, sátort építenek. Nem akarták, hogy elmúljék ez a pillanat. Valahol igazuk is van, hiszen Jézus számukra feltárta az emberi élet célját: az üdvösséget, a megdicsőülést, mely egy csodálatos állapot, hiszen a teljes boldogság állapota. Nemde erre vágyunk mindannyian, a teljes boldogságra, az Istennel való teljes és örök egyesülésre? Azért vágyunk erre, mert ezt a vágyat maga az Isten helyezte belénk. Amint Szent Ágoston ezt olyan találóan kifejezte: Magadnak teremtettél minket Istenünk. S nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik tebenned. Ebben a mennyországi jelenetben azonban egy fontos szózat hangzik el: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Amikor Péter földies megoldással megakarja ragadni a pillanatot, a Mennyei Atya felszólítja őket arra, hogy ne sátorokat építsenek, hanem Jézust kövessék, vegyék komolyan tanítását, hallgassanak rá, mert Benne telik kedve. Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Megrémültek, mert tudták, hogy itt Isten szólt hozzájuk. S talán nem véletlen, hogy amikor fölnéztek, nem láttak senki mást, csak Jézust. A mennyországhoz vezető út maga Jézus. Ezért ragadjuk meg mi is annak a lehetőségét ezen a héten, hogy Rá tekintünk, hallgatunk rá és követjük őt, vele együtt járunk az úton a saját Jeruzsálemünk felé, ahol nekünk kell majd odaadnunk az életünket.

Feladat a mai napra: Kiírok magamnak az evangéliumból egy mondatot Jézustól, és napközben többször elolvasva, megfontolom, mit is akar nekem ezzel mondani.