XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. április 17., kedd

Április 17.


ApCsel 7,51-8,1a (Uram, ne ródd fel nekik bűnül!)
Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.” Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült. És Saul helyeselte meggyilkolását.

István hosszú beszédéből, amit a főtanács előtt mondott, a mai idézeten csak az utolsó részét olvassuk. Akinek van kedve és ideje elolvashatja az egészet a Apostolok cselekedetei 7-dik fejezetében. Érdemes azért is, mert látjuk, hogy mennyire otthonos volt az ószövetségi Írásban és alaposan ismerte Izrael népének történetét. A beszéde végén István félreérthetetlen, a szemükbe mondja nekik, kiknek tartja őket, nem szépít semmit: „S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ...”. István tudta, hogy ezekkel a szavakkal veszélybe sodorja életét, de nem félt a haláltól, a vértanúságtól: hogy Jézusért tanúságot tegyen akár a vére árán is. Tisztában volt azzal, hogy ha Jézus mellett hitet tesz, az kockázattal jár, de szabadon vállalta és akkor Isten kegyelméből részesült. „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Ugyanis látjuk, hogy mennyire szoros kapcsolatban volt Jézussal és már egyesült vele. Élet utolsó pillanatában, az imádságában Jézushoz fordult, és mint Jézus a kereszten, most őrá bízta lelkét. És hasonló módon könyörgött a gyilkosaikért, „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” István szívből meg tudott bocsátani ellenfeleiknek. Ez a mély Jézusi magatartást az igazi tanítványság, aki ezzel megpecsételi vértanúságát. Ezt nem csak az első vértanúnál látjuk, a többi vértanúknál szintén, akik a századokon át életüket adták Jézusért. Egy XX. századi kortársunk, mai vértanú, szép példát adott az egyik Algeriában levő Tibhirine-i kolostorban élő trappista szerzetes, Christian de Chergé, akit 1996-ban öltek meg . A halállal szembenézve ezt írja végrendeletében: „Szeretném, … hogy teljes szívből megbocsássak annak, aki lesújt rám. … S téged, utolsó barátja, aki nem tudod majd, mit cselekszel. Igen, érted is köszönetet mondok, és „istenhozzádot”, amikor szemtől szemben állok veled. Adassék meg nekünk, hogy majd újra megtaláljuk egymást, boldog latorként a paradicsomban, ha így tetszik Istennek, mindkettőnk Atyjának.” Milyen a magatartásunk a „mindennapi kis” ellenségekkel szemben? Tudunk szívből megbocsátani nekik? Kérjük Jézust, hogy tanulhassunk tőle, mint vértanútól.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, hogy melyik embertárssal szemben érzek valamilyen ellenségeskedést. Hagyom, hogy Jézus beszéljen nekem erről az emberről, hogyan látja őt.