XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. április 22., vasárnap

Április 22.


ApCsel 4,8-12; 1Jn 3,1-2; Jn 10,11-18
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut - a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat -, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz, és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.

Hányszor és hányféleképpen hallottuk már ezt a szentírási részt a jó pásztorról, és hányszor és hányféleképpen érintette meg Isten ezen az igén keresztül a szívünket? Számtalan élethelyzetben találkozhattunk ezzel a bibliai történettel, talán megszámlálhatatlan módon ábrázolták már ezt a szép képet a különböző művészetekben. De, a lényeg, a legfontosabb az én életem szempontjából, nem más, mint, hogy én hogyan tudom elfogadni és megköszönni azt, hogy az én pásztorom utánam ered, amikor elkóborolok. Fontos kérdés az életem szempontjából, hogy erre a történetre, mint irodalmi műre tekintve, beismerően bólogatok, hogy valóban, mennyire igaz szép ez a történet, vagy Isten előtt leborulva, szívemben végtelen hálával köszönöm meg a JÓ PÁSZTOR figyelmét, gondoskodó szeretetét, önfeláldozását, és azt, hogy bármerre kalandozok el, Ő türelmesen a nyomomba ered, megkeres, és visszavezet a helyes útra? Gondoljuk végig életünk görbe útjait, amikor elhagytuk a nyájat, talán azzal a szent meggyőződéssel a szívünkben, hogy nekem a döntésem szerint lesz a legjobb, pont erre van szükségem. Mennyi keserűség, szomorúság, magány, talán kirekesztettség volt az ára a rossz és büszke döntésünknek. Mekkora boldogság az a pillanat, amikor felismerjük, és megérezzünk, hogy a Jó Pásztor mindenen keresztül utánunk ment, szelíden megszólított, kézen fogott és haza vezetett minket. „Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.”(Jn 10,16). Talán, sokszor azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk minden vezetés nélkül a saját utunkon előre haladni, nem lehet olyan helyzet az életünkben, amit mi magunk segítség nélkül meg ne oldanánk. Amikor egy ilyen gondolat megszületik a szívünk mélyén, már akkor, abban a pillanatban el is kóboroltunk. Ma, nagyon sok keresztény talán büszkeségből, talán félelemből nem igényli a vezetést, az idegenvezetést a lelki élet útvesztőiben. Gondoljunk bele, hogy mennyire nagy veszélynek van az kitéve, aki mondjuk kísérő és helyismeret nélkül nekivág a dzsungelnek, gondol egy merészet, és irány a kaland, a veszély. Aki így akar neki indulni egy útnak, az biztos, hogy ott halálra van ítélve. Így vagyunk ezzel az életben is, sokszor jön a kísértés, elkap minket a hév, hirtelen nagy bátorságunk és erőnk lesz,- legalábbis úgy érezzük- és szépen lassan, de biztosan rohanunk a vesztünkbe. Rohannánk, ha nem jönne utánunk a mi jó pásztorunk, és nem ragadná meg a grabancunk, és vezetne vissza a közösséghez, ami a biztonságos otthonunk, lelki gyarapodásunk áldott színtere. Legyen mindig a szívünkben az, hogy a mi jó pásztorunk addig elment, hogy az életét adta értünk, hogy a mi hűtlenségeikben, kóborlásainkban ne mi magunk kelljen áldozattá válnunk. Hanem életünk legyen, örök életünk és boldogságunk.
Feladat a hétre: Ha, még nincs lelkivezetőm, ezen a héten felkeresek egy lelkiatyát, lelkivezetőt, aki kíséri, segíti a lelki életem. Figyelek minden utamra, és próbálom észrevenni, ha letérek a keskeny útról.