ApCsel 18,9-18 (Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! Én
veled vagyok)
Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: „Ne
félj, hanem beszélj, és ne hallgass! Én veled vagyok, senki sem fog hozzád
nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.” Ott maradt
hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát. Amikor Gallió volt
Achája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé
hurcolták, ezzel a váddal: „Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a
törvényen kívüli módon tiszteljék az Istent.” Pál éppen szólásra akarta nyitni
a száját, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: „Ha valami törvénytelenségről vagy
gonosztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket, ahogy annak a rendje
van. Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel
kapcsolatban merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok
bíró lenni.” Ezzel elkergette őket bírói széke elől. Erre a görögök nekiestek
Szosztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ott a bírói szék előtt agyba-főbe
verték. De Gallió mit sem törődött vele. Pál még jó ideig ott maradt, aztán
búcsút vett a testvérektől, és Priszcillával és Aquilával együtt Szíriába
hajózott. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett.
„Most
már elegem van. Nem folytathatom ezt a munkát!”, közölte velem nemrég egy
ismerősöm. Azt érezte, hogy a munkahelyén mindenki egyre jobban ellene fordul,
és ezért abba akarta hagyni. Biztos mi is ismerünk hasonló helyzeteket, ahol
már nem akartunk folytatni valamit, legyen ez egy munka, egy ránk bízott feladat
vagy kapcsolat. Ha túl sok teher nyomását érzzük, ki szeretnénk jönni belőle,
megszabadulni tőle. De hogyan? Hogyan kell ezekkel a nehéz helyzetekkel bánni?
Lehet, hogy az azonnali otthagyás nem mindig a legjobb megoldás. A mai idézet
bepillantást enged Pál életének nehéz helyzetébe. Pál ábrázolásai alapján az
lehetne a benyomásunk, hogy mindig erőteljesen, rendíthetetlenül, lankadatlanul
dolgozott. Nem voltak válságos helyzetei. Ezek azonban hamis elképzelések Pál
életéről. Igen, sokszor ő is belső küzdelmeket élt át, amelyről később a
korintusi közösségnek mert írni (vö. 2 Kor 12, 7-10). De azt, amit az első
korintusi tartózkodásában élt át, nem tudjuk, csak sejthetjük. Mennyire
lehetett benne a nagy vívódás, hogy elmenjen Korintusból, hogy Jézus ezekkel a
szavakkal bátorította őt: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! Én veled
vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van
ebben a városban.” Ebben a nehéz helyzetben maga Jézustól, az Úrtól kapott megerősítést. Bátorító szavai erőforrás lettek Pál
számára, hogy munkáját folytassa ebben a városban. Megértette, hogy kiért
vállalja továbbra is a nehézségeket és kivel élheti meg őket: „Én veled
vagyok”. Fent említett ismerősöm más emberen keresztül kapta
Istentől az üzenetét a folytatáshoz, hogy nagyon becsülje ezt az emberekért és Istenért
hozott áldozatát. Megtapasztalta, hogy Isten megadta neki hozzá a szükséges
erőt. „Senki sem fog hozzád nyúlni
vagy ártani neked.” Nehéz helyzetünkben tanuljunk meg addig várni, ameddig
Isten nem szólt hozzánk és csak akkor döntsünk, amikor mutatta nekünk akaratát.
Feladat a mai napra: Felajánlom a mai napi nehézségeimet valakiért.