Mt 21, 28-32 (Melyik tett eleget a kettő közül apja
kívánságának?)
„Mi a véleményetek erről? Egy embernek volt két fia.
Odament az elsőhöz és szólt neki: Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni. Nem megyek
- felelte -, de később meggondolta és kiment. Odament a másikhoz, és annak is
szólt. Megyek - felelte -, de mégsem ment ki. Melyik tett eleget a kettő közül
apja kívánságának?” „Az első” - válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk:
„Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a cédák megelőznek benneteket az Isten
országában. Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen
benneteket, de nem hittetek neki. A vámosok és a cédák hittek neki. De ti ennek
láttára sem tartottatok bűnbánatot és nem hittetek.”
A
mai példabeszédben a két fiúnak szól a személyes felszólítás, hogy „menj ki
a szőlőbe dolgozni”. E példabeszéd kulcskérdése pedig az: „Melyik tett eleget a kettő közül
apja kívánságának?” Jézus a
történet által válaszra szólít fel, de meghagyja, hogy hallgatói szabadon
azonosuljak az egyik vagy a másik szereplővel. Jézus hallgatói – itt inkább az írástudók és a nép vénei (vö. 21,23) számára - egyértelmű, hogy
az első fiú az, aki eleget tett apja kívánságának. Ha tehát tudják, hogy ez a
helyes válasz, kérdezzék meg önmagukat is, miért nem cselekedtek e szerint. Ma
minket is hasonló önvizsgálatra akar elvezetni Jézus. Hogyan válaszolunk az
Atya kívánságára, hogy menjünk ki a szőlőjébe dolgozni? Tesszük-e azt, amit mondunk,
ígérünk neki? Csak a tettekben mutatkozik meg az Atya iránt való szeretet,
szeretetünk. A tett fontosabb, mint a kimondott szó. Akiről példát kell
vennünk, az, aki megteszi, amit az atya kér tőle. Aztán maga Jézus az igazi
példa számunkra. Jézus az Atya akaratára mindig igent mondott, szeretetből. „A
világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya
megbízott.” (Jn 14,31) „Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra,
mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” (Jn 8,29) Kérjük Jézust, hogy
tanuljuk tőle ezt a magatartását, és így egyesüljünk vele. „Jézussal egyesülve keressük azt, amit ő keres,
szeressük azt, amit ő szeret. Lényegében nem keresünk mást, mint az Atya
dicsőségét: „hogy felséges kegyelmének magasztalására” (Ef 1,6) élünk és
cselekszünk. Ha teljesen és állhatatosan oda akarjuk adni magunkat, akkor
minden más motiváción túlra kell eljutnunk. Ez a lényegi, legmélyebb,
legnagyobb mozgatóerő, minden más végső oka és értelme. Az Atya dicsőségéről
van szó, amit Jézus egész életében keresett. Ő az örökké boldog Fiú, aki „az
Atya ölén van” (Jn 1,18).” (Ferenc pápa, Evangelii
Gaudium 267).
Köszönöm, Jézus, hogy mindig azt tetted, amit az
Atya mondott neked. Te tudod azt is, mikor esik ez leginkább
nehezemre, vagy mikor módosítom oly könnyen elhatározásaimat, vagy inkább azt
felelem: majd „meglátjuk”, ha összejön, stb. Segíts beismernem kifogásaimat,
ingadozásomat és mindig megtartanom szavamat, ígéretemet.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, mi jelent konkrétan az Atya
szőlőjébe mennem, és az ottani munka által az Atyát dicsőségét keresni. Milyen
tetteim által tudja meg a világ – a körülöttem lévő emberek –, hogy szeretem az
Atyát?