1 Kor 12,12-27(Krisztusnak teste vagyunk, s egyenként tagjai.)
12A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. 13Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. 14Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. 15Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. 16Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. 17Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? 18Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. 19Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20Így azonban sok a tag, de a test csak egy. 21A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” 22Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. 23Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, 24a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, 25hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. 26Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. 27Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.
Minden szentmisén újra megismétlődik az a valóság, amelyről Szent Pál az mai idézetben beszél, egy testet álkosunk Krisztusban: „Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.” És minden szentmisénszemlélhetjük ezt a valóságot. Amikor az áldozásnál a pap odaadja az megszentelt ostyát, azt mondja:„Krisztus teste”. És mindenki, aki áldozik, az eucharisztikus Krisztust magához veszi. Bár igaz, hogy sokszor ebben a pillanatban arra figyelünk inkább, hogy az eucharisztikus Jézus hozzánk jön, hogy magamhoz veszem őt és vele egyesülök. Néha azonban tudatosabban figyelek arra és hallom, ahogyan a pap mindenkinek mondja: „Krisztus teste”, és tekintek azokra, akik visszajönnek az szentáldozásról, mint Krisztus teste. Hozzájuk is jött Krisztus. Akkor jobban tudatosul bennem, hogy ugyanaz a testhez tartozunk, Krisztus testéhez. És azáltal, már nem mondhatom, hogy a másiknak nincs köze hozzám, bár lehet, hogy nem ismerem őt személyesen. A valóság az, hogy Krisztusban testvérekké váltunk.
Ma újra megkérdezhetem magam, hogyan élem meg ezt a valóságot, hogy Krisztus testében testvéreivagyunk egymásnak? Hogyan tekintek azokra, akik velem együtt részt vesznek a szentmisén, akikkel együtt járok az egyházi közösségbe, a plébániára? Mennyire hiszem, hogy szükségem van a többiekre és a többieknek szükségük van rám? És mindenki a saját adottságaival, adományaival, egyéniségével? „Isten alkotta így a testet, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással.” És hogyan törődöm a hittestvéreimmel? Arra hív meg Jézus ma, hogy beszéljek vele arról a gyönyörűvalóságról, hogy Benne, az Ő testében mindnyájunknak helye van, hogy nem csak őhozzá tartozunk,hanem egymáshoz is, és testében körülvesz bennünket az ő szeretete.
Feladat a mai napra: Arra gondolok, hogy a családomban, közösségemben ki lenne az, akinek leginkább szüksége lenne segítségre. Próbálok rajta segíteni.