Iz 49,1-6; Jn 13,21-33.36-38 (igaz ügyem az Úr előtt van)
E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke,
s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” Erre a
tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok
közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter
intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” Erre Jézus keblére hajolt és
megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot
adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az
iskarióti Simon fiának. A falat után rögvest belészállt a sátán. [...] „Most
dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az
Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már
csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam,
most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek. Simon Péter
megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?” „Ahova megyek - válaszolta Jézus -, oda
most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter fogadkozott: „Miért ne
követhetnélek már most? Életemet adom érted.” Jézus leintette: „Életedet adod
értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.
A
mai napon az evangéliumi szakasz szembesít minket Jézus két tanítványának
magatartásával. Milyen lehetett Máriának végigtekinteni Jézus tanítványain, és
megfigyelni reakcióikat? Fiával együtt őket is szívébe zárta, mintegy fiainak
tekintette őket. A mai olvasmányban a szenvedő szolgáról szóló második éneket
olvashatjuk. Elsősorban Jézusról szól, de ma meghívást kapunk arra, hogy Mária
szemszögéből elmélkedjük róla: „Halljátok, szigetek, és
figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől
fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének
árnyékában rejtegetett. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett, és a tegzébe rejtett.
S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!” De én
azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem
az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és
Istenem az erőm. (Iz 49,1). Isten Máriát is meghívta már
születése előtt, hogy része legyen az üdvösségtervében, és megdicsőüljön benne.
Elgondolkoztató a szolga válasza: „Hiába fáradtam,
haszontalanul tékozoltam erőmet.” Lehet, hogy Mária
fejében is egy pillanatra megfordultak ezek a gondolatok? Amikor a két
tanítványt látja: Júdást, aki teljesen bezárkózott saját világába és
csalódottságába, és aztán elárulta Jézust és nem tudott felülkerekedni csődjén;
és Pétert, aki nagyban hencegett azzal, hogy a halálba is követni fogja Jézust,
de aztán borzalmas kudarcot vallott, mert lelkileg még nagyon erőtlen volt. Mária
biztosan próbált rajtuk segíteni. De ezek szerint hiábavaló lett volna minden?
Elérkezik egy pont, ahol minden önvádaskodásnak pontot kell tenni. Lehet, hogy
nem csináltam jól. De tudom, hogy lelkiismeretem szerint mindent megtettem.
Mária is bizalommal hozzáteszi: Ám igaz ügyem az Úr
előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az
erőm. Isten tesz majd igazságot. A zsákutcák beleférnek
Isten szolgájának útjába. Nem sima, ránctalan út. De Istené kell, hogy legyen
az utolsó szó: „És most ezt mondja az
Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá
Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld
Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává
tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.” (Iz
49,5a-6).
Feladat a mai napra: Elszámolok Isten előtt kudarc-élményeimmel, és
engedem, hogy bennem is a hit és a bizalom győzzön: „igaz
ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és
Istenem az erőm.”