XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. május 13., szerda

Május 13.


Fil 3,7-15.20-21               (Máriával hasonlóvá válni Krisztushoz)
7Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. 8Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. 9Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, 10hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. 11Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. 12Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. 13Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. 20A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. 21Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.

„A keresztény lelkiség lényegi sajátossága, hogy a tanítványnak egyre inkább hasonlóvá kell válnia Mesteréhez (vö. Róm 8,29; Fil 3,10.21). A Szentlélek kiáradása a keresztségben a hívőt, mint szőlővesszőt ráoltja a szőlőtőre, aki Krisztus (vö. Jn 15,5), az Ő titokzatos testének tagjává teszi (vö. 1Kor 12,12; Róm 12,5). E kezdeti egységnek azonban tovább kell élnie a hasonlóság gyarapodásában, minek következtében a tanítvány magatartása egyre inkább Krisztus 'logikáját' követi: „ugyanaz az érzület lakjék benneteket, mint Krisztus Jézusban” (Fil 2,5): az Apostol szava szerint magunkra kell öltenünk Krisztust (vö. Róm 13,14; Gal 3,27).
A rózsafüzér lelki folyamatában, mely – Mária társaságában – Krisztus arcának szüntelen szemlélésén alapszik, a hasonlóság egy 'barátinak' nevezhető kapcsolatban valósul meg. E barátság természete szerint beleolt Krisztus életébe és az Ő érzületét „lélegezteti be” velünk. Erről mondja Boldog Bartolo Longo: „Mint két barát, akik gyakran vannak együtt, szokásaikban is hasonlóvá válnak, úgy mi is, ha családiasan érintkezünk Jézussal és a Szent Szűzzel a rózsafüzér titkairól elmélkedve és ugyanúgy formáljuk életünket a szentáldozással, el tudunk jutni – amennyire gyarlóságunk erre képes – a hozzájuk való hasonlóságra, és e nagyszerű példáktól át tudjuk venni az alázatos, szegény, rejtett, türelmes és tökéletes életet.” (RVM 15)
Feladat a mai napra: Imádkozom a dicsőséges rózsafüzér első tizedeket és titkát: Jézus, „aki a halálból feltámadt”, és kérem a kegyelmet, hogy jobban „megismerjem őt és feltámadásának erejét”.