Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25 (tudom, hogy nem kell szégyenkeznem)
Ekkor
a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt
kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt
fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy
kiszolgáltassa nekik. Az utolsó vacsora
A
kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel
fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?”
Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy
a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti
vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették
számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét
tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek
elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az,
Uram?” „Aki velem egyszerre nyúl a
tálba, az árul el” - felelte. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de
jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg
sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az,
mester?” „Magad mondtad” - válaszolta.
Elközelget a húsvéti
vacsorának előkészülete. Sok nyüzsgést jelenthetett, hiszen mindent be kellett
szerezniük, a bárányt, a fűszereket, a bort, aztán a kovásztalan kenyeret
megsütni... Az asszonyok is besegítettek ebbe a munkába. Mi mehetett végig
Mária szívében, miközben esetleg ő gyúrta és sütötte a lepényeket?
Elképzelhető, hogy nagyon elgondolkoztatta őt Júdás élete, csalódása, Jézus
tanítása, útja,... Talán visszacseng benne, amit Jézus mondott: „Bizony
mondom nektek, egyiketek elárul.” Milyen fájdalmas lehet egy anya számára, ha a
fiát elárulják, érzékeli, hogy az emberek összeesküdnek ellene, a vesztét
keresik? Talán őt mint anyát is megvetették, gyalázták, mert ő nevelte Fiát?
Hogyan lehet bánni ilyen szituációval? Megint csak a szenvedő szolga éneke
bepillantást adhat a Szűzanya szívébe: „Isten, az Úr megadta a
nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja
ajkamra a szót. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak,
mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen,
és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik
tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.
Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a
kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot
szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem?
Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr siet segítségemre. Ki ítélhet el?” (Iz 50,4-9)
Feladat a mai napra: Megküzdök ma a szelídségét, és felajánlom
azért, akivel nehéz a kapcsolatom.
Nagycsütörtök, márc. 28. Lk 22,14
(Ez az én testem, amelyet értetek adok)
Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét
apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti
vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem
ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát
adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem
iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a
kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a
szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én
emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez
a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.
Ma
ünnepeljük az Eucharisztia alapítását. A kánai menyegzőn még nem jött Jézus
órája, de most itt van, a szeretet odaadás órája: hogy mindörökké az élet
kenyerévé tegye saját testét. Jézus beszélt Máriával, edesanyjával, órájáról.
Mária tudta, hogy mikor érkezett el Jézus órája. Bár az evangélisták nem írnak
semmit közvetlenül Mária és Eucharisztia alapításának kapcsolatáról, azonban
bizonyos módon Mária élete összeköttetésben van az Utolsó Vacsora eseményével.
Nagyon segíthet a mai napon arról is elmelkédni, amit ezzel kapcsolatban írt
II. János Pál pápa, Ecclesia de Eucharistia enciklikájában: „Ha az Eucharisztia
a hit misztériuma, mely annyira felülmúlja értelmünket, hogy a legtisztább
ráhagyatkozásra kötelez Isten szava iránt, Máriánál jobban senki sem segíthet
és nem lehet jobb vezetőnk e magatartásban. Amikor megismételjük, amit Krisztus
tett az Utolsó Vacsorán, teljesítve az ő ,,ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre!'' parancsát, engedelmeskedünk Máriának is, aki arra biztat, hogy
fenntartások nélkül engedelmeskedjünk az ő Fiának: ,,Tegyétek meg, amit mond
nektek” (Jn 2,5). A kánai menyegzőn tanúsított anyai gondoskodásával mintha azt
mondaná nekünk Mária: ,,Ne féljetek, bízzatok Fiam szavában. Ő, aki képes volt
borrá változtatni a vizet, ugyanúgy képes a kenyeret testévé, a bort vérévé
változtatni, Húsvétjának eleven emlékezetét hagyva e misztériumban híveire,
hogy így legyen „az élet kenyere” ”. Mária bizonyos értelemben már az
Eucharisztia alapítása előtt gyakorolta eucharisztikus hitét azzal, hogy
fölajánlotta szűzi méhét Isten Igéje megtestesüléséhez. Az Eucharisztia, miközben
a szenvedésre és föltámadásra emlékeztet, folytatja a Megtestesülést. Mária az
angyali üdvözletkor a test és a vér fizikai valóságában is magába fogadta Isten
Fiát, elővételezve azt, ami bizonyos mértékben szentségileg minden hívőben
megtörténik, aki a kenyér és a bor színében magához veszi az Úr testét és
vérét. Mélységes analógia van ezért Máriának az Angyal szavára kimondott igenje
és az Amen között, amit minden hívő kimond, amikor magához veszi az Úr testét.
Máriának azt kellett elhinnie, hogy akit méhében fogan ,,a Szentlélek
erejéből”, az Istennek a Fia (vö. Lk 1,30-35). Mária hitének folytatásaként az
eucharisztikus Misztériumról nekünk azt kell hinnünk, hogy ugyanaz a Jézus,
Isten Fia és Mária Fia, teljes isten-emberi valóságában jelen van a kenyér és a
bor színe alatt.
Feladat a mai napra: Jézus arra vágyódik, hogy velem tölthesse
ezt a húsvéti vacsorát: „Vágyva vágytam
rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek.” Elgondolkozom azon, mit jelent számomra az eucharistikus Jézussal való
találkozás ma és az év alatt a misén.
Nagypéntek, márc. 29. Jn 19,23-30 („Nézd, az anyád!”)
Amikor a katonák fölfeszítették Jézust,
fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt,
majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért
megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és
köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jézus keresztje alatt
ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária
Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa,
így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult:
„Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jézus
tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás,
megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az
ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.
A sötétség hatalmának óráján, amikor a szeretet elleni „nem” uralkodott,
Jézus tovább szeretett, végig igent mondott a szeretetnek, kereszthaláláig. És
ott, a keresztje alatt, ott állt édesanyja. Ott állt, mert életében szüntelenül
igent mondott Isten terveire. Ez nem jelenti azt, hogy neki mindig könnyű volt
beleegyezni Isten terveibe, ő is sokszor tapasztalta belsőleg a küzdelmet,
bizonytalanságot, nem is szólva a sok fajdalmáról. Mégis Mária kitartó az igen
kimondásában, így áll Isten szeretete mellett, Jézus keresztje mellett. Vajon
mennyire jelentett Jézusnak, hogy ott áll édesanyja? Mennyire erősítette meg ,
hogy ő is végig igent mondhasson? Jézus tudta, hogy nekünk is szükségünk van
ilyen édesanyára. Azért életének utolsó pillanatában, akkor sem magára gondol,
hanem ránk, és anyául adta nekünk Máriát. „Nézd, az anyád!” Ma újra
nagyon tudatosan elfogadjuk házunkba, életünkbe. Éljük ezt a Nagypénteket
Máriával kézen fogva. Visszatekinthetünk vele az egész nagyböjti időszakra.
Milyen volt? Melyik szituációban tanultunk Jézus mellett kitartóan állni, a
nehézségekben is? „Taníts meg, Mária, mindig újra a szeretet mellett dönteni,
akkor is, ha nagyon fájdalmas. Segíts, hogy a mai napon jobban megértsük a
kereszt titkát, amely oly sok ember számára élete fordulópontja lett, mint pl.
Edith Steinnek: „Mindamellett Edith Stein számára éppen a kereszt volt az
alapvető jó a vallásban. Azon az éjszakán találkozott vele, amikor értesült
Husserl kitűnő tanítványának és barátjának, Heinrich Reinachnak a haláláról a
fronton. “Ez volt az első találkozásom a Kereszttel és annak isteni hatalmával,
amit annak ad meg, aki őt hordozza. Először láttam nyilvánvalóan a Krisztus
megváltó szenvedéséből megszületett egyházat és annak győzelmét a halál
sötétsége fölött. Olyan pillanat volt, amikor hitetlenségem megtört, a
judaizmus elhalványult bennem és megvilágosodott Krisztus: Krisztus a Kereszt
titkában.”
Feladat a mai napra: Arra figyelek, milyen Isten üzenete számomra ezen a Nagypénteken.
Nagyszombat, márc. 30. Lk 23,50-56 (A szombatot meg nyugalomban töltötték.)
Volt
egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából
származott, és maga is várta az Isten országát. Ő nem értett egyet a
határozattal és az eljárással. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.
Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt
senki. A készület napja volt, a szombat már beállóban. A Galileából érkezett
asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a
holttestet. Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg
a parancs szerint nyugalomban töltötték.
A nagyszombat a várakozási nap, a nyugalomban
töltött nap. Nagyon fontos, hogy megértsük ennek a napnak a fontosságát. Jézus
halála után még volt annyi idő, hogy Jézus holttestét egy sziklasírba tudták
helyezni. Az után kezdődött a szombat, ahol a zsidó törvény szerint nem volt
szabad semmiféle munkát végezni. Azért „a
szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.” Milyen nehéz
számunkra nyugalomban lenni. Még a szünnapokat is programokkal szoktuk tölteni.
Újra kell tanulnunk Istenben nyugodni. A mai napon arra vigyázzunk, hogy a
napot nem csak a még fennmaradó húsvéti előkészületre használjuk. Inkább
engedjük, hogy a nagyszombati nyugalom, csönd hangulata érintsen bennünket.
Mert még egy mélyebb értelme van ennek a nagyszombatnak. Életünkben előbb-utóbb
szembesülünk olyan végleges szituációkkal, ahol azt tapasztaljuk, hogy az
emberi tevékenységek már hiábavalók. Az, amit a mi részünkről most még
tehetünk, nem tevékenységben áll, hanem belső magatartásunkban, a hitünkben, a
reményünkben. Hinnünk kell, hogy Isten az, aki még most is bármit tehet. Ebben
a hitben élte Mária a nagyszombatot. Az
ember most nem tehet semmit, de Isten nem tétlen. Arra mutatott Jézus, hogy
Isten a szombati napon nem csak pihen, Jézussal a zsidók szombatja új
értelmet kapott. Pont azért üldözték a
zsidók Jézust, mert szombaton gyógyított. Mária szívében emlékszik Jézus
szavára: „Atyám mindmáig munkálkodik,
azért én is munkálkodom.” (Jn 5,17) „Mert amint az Atya föltámasztja a
halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.” (Jn
5,21) Mária hitte, hogy Jézus
halálával nincs mindennek vége. Istenre rábízza a választ, a további művet.
Majd fogja teljesíteni a szavát, az ő idejében: „Életre kelnek majd halottaid, és holttestük feltámad. Keljetek föl, és
ujjongjatok mind, akik a porban nyugosztok! Mert világosság harmata a te
harmatod, és az árnyak országa szülni fog. (Iz 26,19).
Feladat a mai napra: Gondolkozom azon, hogy hogyan viselkedem egy
kilátástalan, reménytelen helyzetben. Kérem - Máriától is -, hogy erősítse
hitemet.