Mt 23,8-10 (Egy a ti Atyátok, a mennyei)
Ti ne
hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan
testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti
Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok,
Krisztus.
Jézus az egyik
alkalommal, amikor édesanyja és rokonai keresték, azt kérdezte: „Ki az én anyám
és kik az én testvéreim?” (Mk 3,33). Ma mi is feltehetjük a kérdést: Ki az én
atyám? Talán fura kérdésnek tűnik. Igazából egyértelmű rá a válasz. Van egy
vérszerinti édesapánk, aki nemzett minket, akitől származunk. Vannak azonban
emberek, akik különféle okok miatt nem ismerhették meg ezt a vérszerinti
édesapjukat. Ott talán a nevelő apa, vagy egy tanár, vagy rokon tölti be ezt a
helyet. De a kérdés igazából sokkal egzisztenciálisabb, mint gondolnánk. Talán
mindannyian megtapasztaltuk életünkben, hogy bármennyire tökéletes is volt
édesapánk, mégis voltak dolgai, amiből kiábrándultunk, amivel nem tudunk
azonosulni. A serdülőkor egyik tipikus kérdése, hogy ki vagyok? Kihez tartozom?
Ki szeret engem igazán? És mivel ez a szülőktől való leválási folyamat kellős
közepén történik, egyértelműnek tűnik, hogy még kell valami, valaki másnak
léteznie a szülőkön kívül, hiszen nem vagyunk az ő tulajdonuk. Aztán jön a
párkeresés, a „jobbik fél” keresése, és ebben a keresésben tudat alatt kicsit
benne van az eredet keresése, sokszor akár a szülőkből hiányzó, de nagyon
vágyott értékek, magatartások keresése, a „tökéletes szülő” keresése. Hiszen,
még ha felnőtté is válunk, de a bennünk lévő gyermek nem szűnik meg létezni. És
akkor a társnak kell betöltenie a tökéletes szülő szerepét. Akik ilyen
motivációból házasodnak össze, valamikor kiábrándulnak egymásból, hiszen
semelyikük sem képes ezt a tökéletes szeretetet nyújtani. És ez nem csak a
házastársra igaz, hanem minden emberre, akivel találkozunk, és akitől ezt a
megerősítő, gondoskodó szülői szeretetet várjuk. Tehát, amikor Jézus
erőteljesen mondja: Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a
ti Atyátok, a mennyei. Akkor
igazából arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy igen: létezik, akit
keresünk! Ez a Mennyei Atya! Őhozzá tartozunk, az Övéi vagyunk! Vegyük
tudomásul, hogy egy ember sem hivatott arra, hogy Isten szerepét betöltse.
Szívünk vágyát egyedül csak az Isten képes betölteni. Ha pedig valóban
felismerjük Istenben azt a tökéletes szülőt, akire mindig is vágytunk, és
meggyógyíthatja, kielégítheti gyermeki szívünket, akkor szabaddá válunk arra,
hogy életünk társát valóban társként szeressük, és kiegészítsük egymást, illetve
az emberekhez ilyen belső szabadsággal tudjunk közeledni, és élvezni a
szeretetet, amivel megajándékoznak minket.
Feladat a mai napra: Ma tudatosan, gyermeki szívvel keresem Istenben
igazi, tökéletes Atyámat.