XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. május 2., szombat

Május 2.



ApCsel 13,44-52               (Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek)
A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát. Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: „Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. Elterjedt az Úr szava az egész környéken. A zsidók azonban felbujtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfijait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről. Ők lerázták - ellenük bizonyságul - lábukról a port, és Ikóniumba mentek. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.

Nagyon sok ember akár egy életen keresztül arra vár, arra vágyakozik, hogy ugyan, történjen végre valami vele, legyen vége az unalmas és végeláthatatlan hétköznapoknak. Ha, tudnák abban a keserű és fájdalmas várakozásban, hogy Isten milyen izgalmas és kalandokkal teli életet akar neki és persze mindenkinek adni, akkor, mindent maguk mögött hagyva rohannának Isten szerető ölelésébe. Ma, Európában hány olyan ember él, aki reményvesztett, céltalan és végtelenül megkeseredett, függetlenül attól, hogy szegénységben, vagy gazdaságban él. Ki lesz az, aki Isten küldötteként elmegy hozzájuk, megszólítja őket, letörli arcukról a könnyet, szomorúságukat örömre, reménytelenségüket pedig reménnyé változtatja? Ma, amikor kevés a pap, fogynak a szerzetesrendek, és valljuk be, a templomok padjaiban sem fedezhető fel sehol az a nagy tolongás. Ezt olvastuk a mai olvasmányban: „Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” Ez az ígéret érvényes ma is, és szól mindnyájunknak. Ki az közülünk, aki mindenét hátrahagyva, magát teljesen Istenre bízva el mer indulni, neki mer vágni az ismeretlennek, a világ legnagyobb és legszebb kalandjára vállalkozik? Természetesen Isten nem hív mindenkit ilyen nagy útra, ilyen nagy vállalkozásra. Hiszen, valakinek itthon is kell maradnia. De, arra biztosan hív, hogy legyél az Ő munkatársa, keresd meg azt a helyet, azt a szolgálatot, amiben Te a legtöbbet és a legjobbat tudod magadból adni. Merjünk felállni a kényelmes elszigeteltségünkből, nyissuk szélesre az otthonunk kapuit, vállaljuk a szolgálattal járó kényelmetlenséget, mert Isten téged is méltónak talált a szolgálatra! Válaszolj erre a meghívásra, indulj el a világ legnagyobb kalandjára, mert ha egyszer az Úrral kalandba kezdtél, lesz miért élned.
Feladat a mai napra:  Megkeresem a közvetlen környezetemben azt vagy azokat, akiknek a szolgálatára lehetek, és tettel és szóval is hirdetem Isten igéjét.