XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. augusztus 9., kedd

Augusztus 9.



Zsolt 27,4                           (Egyet kérek az Úrtól)
Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam: hogy életem minden napján az Úr házában lakjam. Hogy élvezhessem az Úr édességét, és szemlélhessem szent templomát.

Hogyan szoktuk kezdeni imádságunkat? Talán mis is fontosnak tartjuk, hogy segítségül hívjuk a Szentlelket. Lehet, hogy az imádság elején sok kérés, kívánság, vágy van bennünk. Hasznos, ha mindig kicsit belehallgatunk a szívünkbe és felfedezzük, mi zajlik bennünk, mire vágyakozunk. Fontos, hogy őszinték legyünk önmagunkkal, és ne csak olyat mondjuk vagy kérjük Istentől, amit illik, vagy amiről úgy gondoljuk, hogy így „kell” imádkoznunk. A zsoltár negyedik versében a zsoltáros is azt fejezi ki, amit Istentől kér, ami a legfontosabb most a számára. Ezt a kérését háromféleképpen fejezi ki, de minden egyes részben valamiképpen az Istennel való együttlét utáni vágy szólal meg. Az Úr háza, a Jeruzsálemi templom akkor az a hely volt, ahol különös módon is jelen volt az Úr. Saját szavunkkal talán így fogalmazhatnánk meg a zsoltáros kérését: „Uram, arra vágyakozom, hogy Veled együtt lehessek, hogy egészen közel kerülhessek Hozzád. Szeretnélek egészen megismerni Téged, megtapasztalni a te jóságodat. Szeretnélek szemlélni Téged, a te tetteidet, működésedet az életemben. „Hogy életem minden napján”, vagyis nemcsak egyszer, vagy valamely meghatározott ideig, hanem szeretne minden nap Istennel együtt vele szoros kapcsolatban lenni. Vágyakozunk-e mi is ilyen szoros együttlétre Istennel. És a mai napon, vágyaink közül, melyik számunkra a legfontosabb? Kérjük ezt az Úrtól!
Feladat a mai napra: A nap folyamán visszavonulok Isten házába, amely saját testem és figyelek a bennem lévő jelentétére.