Jn 4,10-11.13-19 (Jézus megkínálja minden egyik embernek a
szeretet forrását a vele való kapcsolatban)
Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten
ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle,
s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram - mondta erre az asszony -, hiszen
vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Jézus azt mondta
neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a
vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz,
amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony
kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide
járnom meríteni.” Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere
vissza!” „Nincs férjem” - felelte az
asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt
ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” „Uram - válaszolta az asszony -, látom,
próféta vagy.
Életünk a szeretetért van teremtve. De nem bármilyen szeretetért, hanem
végső soron Isten szeretetéért vagyunk teremtve. Ezért teremtő Istenünk, aki
így teremtett minket és a legjobban ismeri a szívünket, az első, aki nem
nyugszik mindaddig, amíg nem tölti el szívünket az igazi boldogító szeretet.
Ezért lett Isten emberré és ebben a megtestesült Isten szeretetében, Jézus
Krisztusban, minden egyes embert felkeres és felkínálja az elő vizet, amely örök
életre szökellő vízforrás lesz benne. Ahogyan Jézus a mai idézetben fordul a szamariai asszonyhoz,
úgy lép kapcsolatba minden emberrel, és kezdeményezi a párbeszédet, ott ahol a
mindennapi élethez szükséges vizet keresik. Aztán megérteti velük, hogy más
vízre is szomjaznak. Amint a testnek szüksége van a vízre, létfontosságú
számára, úgy az ember lelke nem létezhet szeretet nélkül. A szívünk szomjazik,
éhezik a szeretetre. „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja
neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna
neked.” Ha igazán ismernénk Isten ajándékát, és Jézust, nem
haboznánk mindig újra azt kérni tőle, amit a legszívesebben ad nekünk: a
szeretetét. Ha igazán ismernénk Isten ajándékát, már nem mennénk máshová, hogy
ott próbáljuk csillapítani szívünk szomjúságát. Ha tényleg ismernénk Istent és
nekünk ingyen ajándékozott szeretetét, hagynánk, hogy életünk minden területét
betöltse. Sokszor azonban különböző területekre osztjuk életünket, pl. a lelki élet, a munka,
a párkapcsolati élet területére. Nem biztos, hogy megengedjük Istennek, hogy
ezekbe belépjen és beleszóljon. „Menj,
hívd el a férjedet, és gyere vissza!” Vajon miért mondja ezt Jézus az asszonynak?
Mi köze van ennek a felkínált vízhez? Sok. Jézus tudatosítani akarja az
asszonyban, hol akarja igazán csillapítani szíve szomjúságát. Bár mennyire szép
és jó az emberi szeretet, soha sem képes teljesen betölteni az emberi szívet.
Az asszonynak öt férj sem volt elég, a hatodik szintén nem lesz elegendő. Csak
Isten egymaga elég. „Ha Isten a
tiéd, semmid nem hiányzik: Isten
egymaga elég”, mondott Avilai szent Teréz.
Ez pedig igaz minden emberre bár melyik életállapotban, legyen egyedülálló,
házas vagy szerzetes. Az igazi betöltő szeretetet csak a szeretet forrásánál
találjuk meg. Ezért közeledik ma felénk Jézus, hogy újra felkínálja nekünk az
elő vizet és keresse a velünk való őszinte beszélgetést.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, kihez, mihez fordulok, amikor érzem
szívem nyugtalanságát. A nap folyamán többször ismétlem: „Jöjj, Szentlélek,
töltsd be szívemet és gyújtsd bennem lángra szereteted
tüzét!”