Mt 21, 28-32 (Melyik tett eleget a kettő közül apja
kívánságának?)
„Mi a véleményetek erről? Egy embernek volt két fia.
Odament az elsőhöz és szólt neki: Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni. Nem megyek
- felelte -, de később meggondolta és kiment. Odament a másikhoz, és annak is
szólt. Megyek - felelte -, de mégsem ment ki. Melyik tett eleget a kettő közül
apja kívánságának?” „Az első” - válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk:
„Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a cédák megelőznek benneteket az Isten
országában. Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen
benneteket, de nem hittetek neki. A vámosok és a cédák hittek neki. De ti ennek
láttára sem tartottatok bűnbánatot és nem hittetek.”
A mai példabeszédben a két fiúnak szól a személyes felszólítás, hogy „menj
ki a szőlőbe dolgozni”. E példabeszéd kulcskérdése pedig az: „Melyik tett
eleget a kettő közül apja kívánságának?” Jézus a történet által válaszra szólít fel, de meghagyja, hogy
hallgatói szabadon azonosuljak az egyik vagy a másik szereplővel. Jézus
hallgatói – itt inkább az írástudók
és a nép vénei (vö. 21,23) számára
- egyértelmű, hogy az első fiú az, aki eleget
tett apja kívánságának. Ha tehát tudják, hogy ez a helyes válasz, kérdezzék meg
önmagukat is, miért nem cselekedtek e szerint. Ma minket is hasonló
önvizsgálatra akar elvezetni Jézus. Hogyan válaszolunk az Atya kívánságára,
hogy menjünk ki a szőlőjébe dolgozni? Tesszük-e azt, amit mondunk, ígérünk
neki? Csak a tettekben mutatkozik meg az Atya iránt való szeretet, szeretetünk.
A tett fontosabb, mint a kimondott szó. Akiről példát kell vennünk, az, aki
megteszi, amit az atya kér tőle. Aztán maga Jézus az igazi példa számunkra.
Jézus az Atya akaratára mindig igent mondott, szeretetből. „A világ így
tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya megbízott.”
(Jn 14,31) „Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt
teszem, ami tetszésére van.” (Jn 8,29) Kérjük Jézust, hogy tanuljuk tőle
ezt a magatartását,
és így egyesüljünk vele. „Jézussal
egyesülve keressük azt, amit ő keres, szeressük azt, amit ő szeret. Lényegében
nem keresünk mást, mint az Atya dicsőségét: „hogy felséges kegyelmének
magasztalására” (Ef 1,6) élünk és cselekszünk. Ha teljesen és állhatatosan oda
akarjuk adni magunkat, akkor minden más motiváción túlra kell eljutnunk. Ez a
lényegi, legmélyebb, legnagyobb mozgatóerő, minden más végső oka és értelme. Az
Atya dicsőségéről van szó, amit Jézus egész életében keresett. Ő az örökké
boldog Fiú, aki „az Atya ölén van” (Jn 1,18).”
(Ferenc pápa, Evangelii Gaudium 267).
Köszönöm, Jézus, hogy mindig azt tetted, amit az
Atya mondott neked. Te tudod azt is, mikor
esik ez leginkább nehezemre, vagy mikor módosítom oly könnyen elhatározásaimat,
vagy inkább azt felelem: majd „meglátjuk”, ha összejön, stb. Segíts beismernem
kifogásaimat, ingadozásomat és mindig megtartanom szavamat, ígéretemet.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, mi jelent konkrétan
az Atya szőlőjébe mennem, és az ottani munka által az Atyát dicsőségét keresni.
Milyen tetteim által tudja meg a világ – a körülöttem lévő emberek –, hogy
szeretem az Atyát?