Zsolt 2,7 („A Fiam vagy, ma adtam
neked életet…)
Az Úr végzését hirdetem; Ő így szólt hozzám: „A Fiam
vagy, ma adtam neked életet…“
Isten fiának lenni, és ráébredni, hogy maga Isten
azt mondja nekünk: „A Fiam vagy, ma adtam neked életet.” Azt hiszem, bármelyik
apa vagy anya büszke a gyerekére, hisz ő tőlük született, épp ezért csak azt
tudják neki mondani, hogy „Fiam!” vagy „Lányom!”, magukhoz ölelik, és
odaszentelik neki magukat. Ha ez megtörténhet az emberi szinten, még inkább
működnie kell Isten, a mi Atyánk esetében.
Egyszer Venezuelában egy apostoli találkozón
vettünk részt, ahol arról hallgathattunk beszédet, hogy „az életünk Istentől,
az Atyától van”. Majd csoportokba rendeződtünk, és az egyik férfi a következőt
mesélte el: „Családapa vagyok, és depresszióban szenvedek, de apám
segítségére mindig számíthattam, és ő adott erőt, hogy küzdjek, és bevegyem a
gyógyszereimet, stb, csakhogy ez a fajta motiváltság nem tartott soká, újra és
újra visszaestem a depresszióba. Azt mondtam magamban: ’Bárcsak Isten lenne az
apám, hogy megadja nekem azt az erőt, amire szükségem van!’ Most viszont, ahogy
egyre közelebb kerülök Istenhez, rájövök, hogy ő nem csupán Isten, hanem az
Atyám is! Így benne mélyebb okokat és motivációkat is találok az élethez.”
Az
Isten gyermekei vagyunk tehát, és úgy élhetjük az életünket, hogy tudjuk, hogy
nem vagyunk árvák, hanem van Atyánk, aki gondoskodik rólunk. Emiatt teljes
bizonyossággal fordulhatunk hozzá kéréseinkkel, hisz tudjuk, hogy ő meg fogja
adni nekünk, amire szükségünk van, vagy ami számunkra a legmegfelelőbb.
Feladat a mai napra: Tudatában vagy annak, hogy van melletted
egy Atya, akiben megbízhatsz? Milyen a kapcsolatod vele? Úgy éled az életed,
mintha az ő gyermeke lennél? Ha igen, miért? Ha nem, miért?