XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

Jelen elmélkedés témája:

A következő elmélkedéseket a Ferenc Pápa "Gaudete et exsultate" című apostoli buzdításából vesszük.
A „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítás, a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól!

2017. május 2., kedd

Május 2.



Jn 6,30-35        (Jézus küldetése több, mint a csodák, amiket tett)
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: »Égből való kenyeret adott enni nekik.«” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”

Szeretjük a csodákat, szeretjük, amikor Isten elkápráztat bennünket. Az összegyűlt nép, akik követték Jézust, hasonlóan voltak ezzel. Várják a mutatványt, szinte követelik, de ebben a várakozásban is benne rejlik az az őszinte vágy, hogy Jézus valami több legyen, mint egy egyszerű tanító. Ennek a bizonyítását kérik. Megfelelő precedensük is volt: a pusztai manna csodája történelmük, identitásuk részét alkotja, ragaszkodnak is hozzá. Nem könnyű túllátni berögzült istenképeinken, merev elképzeléseinken, melyek Isten csak egy-egy szegletét emeli ki (s általában azt, amely megfelel nekünk). Talán ha Jézus enged nekik ennél a kérdésnél, és tesz egy csodát, hittek volna hatalmában, de számára a küldetése mindig fontosabb. „Atyám adja az igazi mennyei kenyeret” - utal ismét a lényegre. S rögtön utána kiegyenlíti magát vele: „Én vagyok az élet kenyere.” Dosztojevszkij így ír a Karamazov testvérekben, felkiált Ivan által: „Te mennyei kenyeret ígértél nekik, de ismétlem: felérhet-e az a gyönge, örökké bűnös és örökké hálátlan emberi nem szemében a földivel? És ha az égi kenyér nevében fognak is követni ezrek és tízezrek, mi lesz azokkal a milliókkal, akik nem tudják elhanyagolni a mennyei kenyér kedvéért a földi kenyeret?” De Jézus soha nem kizárólagos. Ugyanaz a tömeg volt jelen a kenyérszaporításnál is. Mindegyikük megkapja a lehetőséget. Jézus nem a tömegízlésnek akar megfelelni, hanem önmagát kínálja fel annak, aki megteszi felé a hit lépését. S ők találkoznak majd vele Feltámadottként is.
Feladat a mai napra: Felidézek egy istenélményemet, amelyet csodaként éltem meg. Merre vitt tovább ez az élmény? Megmaradtam az ámulatban, vagy elmélyítette hitemet? Megpróbálok ma „csoda” lenni egy másik személy számára, tettel, szóval, imával.