Lk 1,46-55 (letaszította trónjukról a hatalmasokat)
Ó
Nemzetek Királya, és szívünk Kívánsága,
az Egyház Szegletköve! Te egybekapcsolod régi és új választott népedet: jöjj,
üdvözítsd az embert, akit a föld anyagából alkottál!
Mária
így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben,
mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak
hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.
Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett
hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította
trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket
javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette
szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és
utódainak örökre megígért.”
Minden imádság elején segíthet, ha újra felfedezzük,
kicsoda az Isten, aki előtt állok, és ki vagyok én. El kell helyezkednünk saját
valóságunkban és Isten valóságában. Ma az ó-antifónában Istent nemzetek
királyának, a szívünk kívánságának és szegletkövének nevezik, az embert pedig
Isten teremtményének: akit Isten a föld anyagából, illetve a porból alkotott.
Amikor Mária imádkozott, tudatában volt azzal, kicsoda az Isten és ki ő. A mai
idézetben bepillanthatunk Mária imádságába, imádságos Isten magasztalásába, az
un. Magnificatba. Látjuk, hogy a zsoltáros imádságokhoz és egyéb ó-szövetségi
imádságokhoz, mint pl. Hanna imájához, kapcsolódik Mária imája. Imádságában nem
mond teljes újdonságot Istenről és magáról, mivel az a forma, ahogyan korábban
imádkoztak, saját imádságává vált. Számára Isten a Szent, a Hatalmás, a
Megváltó, az irgalmas Isten, aki „rátekintett
szolgálója alázatosságára”, kicsinységére. Isten szeretett teremtményének
fogja fel önmagát. Beismeri, hogy nagyot
tett vele a Hatalmas, aki az alázatosakat fölemeli. Csak azt tudja
fölemelni Isten, aki elismeri saját nyomorúságát és nem helyezi magát Isten fölé.
„Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát,
azt felmagasztalják” (Mt 23,12). Urunk, Istenünk, add nekünk újra az igazi
alázatóságot, hogy beismerjük, hogy csak általad élünk, hogy fenntartod
életünket. Jézus születésével újítsd meg bennünk isteni életet. Legyen Blais
Pascal adventi imádsága a miénk is: „Te teremtetted lelkemet, egyedül csak
te ismered, s te tudod újjáteremteni is! Te saját képedre alkottál engem,
egyedül csak te tudsz átalakítani annak képére és hasonlatosságára, aki Jézus
Krisztus, Megváltóm, tükörképed, Isteni lényed Jele és Igéje!”
Feladat a mai napra: Egy rászorulónak, éhezőnek kínálok ennivalót.