Lk 1,57-66 (Az apja nevéről akarták elnevezni, de az anyja tiltakozott)
Ó, Emmánuel, Törvényünk és törvényhozónk, népek reménysége és
üdvözítője: Jöjj és üdvözíts minket, Urunk, Istenünk!
Elérkezett
Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. Amikor a szomszédok és rokonok
meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. A
nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről
Zakariásnak akarták elnevezni. De az anyja tiltakozott: „Nem, hanem Jánosnak
kell hívni.” Így válaszoltak neki: „Nincs rokonságodban senki, akit így
hívnának.” Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. Az
írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve.” Mindnyájan
csodálkoztak. Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve,
megszólalt és magasztalta az Istent. A szomszédokat mind elfogta a félelem, és
Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. Akik csak
hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” Mert
az Úr keze volt vele.
János evangéliuma elején azt
olvashatjuk, hogy „a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság
pedig Jézus Krisztus által valósult meg”. (Jn 1,17). Ha ma az ó-antifónában
úgy nevezünk a Messiás, mint Törvényünk és Törvényhozónk, hogyan illeszkedhet
össze az egyik a másikkal? Milyen törvényről van szó? A törvény tulajdonképpen
Isten akaratának a kifejezése, de ugyanúgy a zsidók számára a megigazulás
eszköze. Úgy gondolták, hogy csak azok szabadulhattak meg a bűntől, akik
betartották a törvényt. Isten Fiának megtestesülése, halála és feltámadása
által elnyertük a bűntől való szabadulást. Szent Pál így fogalmazza meg: „Mert
a Krisztus Jézusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a
halál törvényétől” (Róm 8,2). Jézus Krisztus adta nekünk az élet lelkének
törvényét, amely nem más, mint a szeretet törvénye. Szinte személyében,
szavaiban megnyilvánult számunkra az Isten akarata. Ezért nevezhetjük őt
Törvényünknek és Törvényhozónknak. És ez azt jelenti számunkra, hogy nem
rengetek szabályokat kell tudnunk és betartanunk, hanem az Emmánuelre kell
figyelünk, Jézusra kell hallgatnunk, aki velünk van, és megtenni, amit nekünk mond.
A mai idézet két embert állít elénk, akik nagyon Mózes törvény szerint éltek,
de ugyanakkor nagyon figyeltek Isten szavára, hangjára. Számukra egyértelmű
volt, hogy Isten szava a hagyomány fölött áll. Ezért nem engedték, hogy a
gyermeket a hagyomány szerint az apja nevéről Zakariásnak nevezzék el.
Feltűnik, hogy a házaspár jó összhangban volt egymással. Zakariás, bár nem
tudott beszélni, megtalálta annak módját, hogy Erzsébetnek kommunikálja, mit
mondott Isten a gyermek nevéről. Erzsébet pedig hitt férjének. Ma azon gondolkozzunk
el, mennyire figyelünk Isten szavára, mennyire vagyunk nyitottak, hogy az Istentől
kapott indíttatásokat teljesítsük, még akkor is, ha hagyományokkal vagy a
közvéleménnyel ütköznek.
Feladat a mai napra: Arra igyekszem, hogy a karácsonyi
hagyományokat mély belső tartalommal töltsem meg.