2Sám 7,1-5.8b-12.14a-16; Róm 16,25-27; Lk 1,26-38.67-70
Testvéreim!
Istennek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus
Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre
ősidők óta csend borult, de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták
írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet előtt ismertté tettek, hogy így a
hit befogadására eljussanak. Neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség
Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Ámen.
Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált:
Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét;
erős szabadítót támasztott minékünk szolgájának, Dávidnak családjából.
Amint szólott a szentek szájával,
ősidők óta a próféták ajka által,
Az utolsó vasárnap karácsony előtt az evangéliumban megint elhangzik ez
a döntő esemény, amelytől Isten megtestesülése függővé tett: Gábor angyal
hírüladása Máriának. Mert úgy akarta Isten, hogy Mária szabadon mondott
válaszától függjön Jézus születése. Ezért elképzelhető,
hogy addig ameddig Mária nem szólalt, mindenki a mennyben tartotta vissza a lélegzetet. Vajon hogyan fog
Mária reagálni, mi fog mondani? Csodálva kérdezett: „Hogyan válik ez valóra,
amikor férfit nem ismerek?” De végül mondott a felszabadító szót: „Íme,
az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Akkor nagy öröme
lehetett az égben, de szintén Mária szívében. Látjuk, hogy Jézus fogantatása
után azonnal útra kelt Erzsébethez, ahol megosztja vele örömhírét szavak nélkül
és szívből jövő szavakkal, Istent dicsérve. „Lelkem magasztalja az Urat, és
szívem ujjong megváltó Istenemben” (Lk 1,47). Ilyen szívbéli Isten
dicsőítésére hív minket a mai negyedik adventi vasárnapot, hogy magasztaljuk
Istent, mindazért, mi velünk személyesen, de velünk mint Isten nép tett és
tesz. Ahogyan azt szent Pál sokszor teszi leveleiben. Rómaiakhoz írt levelet
nem mással mint Isten magasztalásával fejezi be: „Neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által
örökkön-örökké!” Ugyanis Zakariás tett. Első szavaival kilenc hónap némaság
után és miután megszületett fia János áldja az Istent: „Áldott az Úr, Izrael Istene”. Zakariás ajkáról egy panaszos szó sem
elhangzott, pl. szemrehányást tett volna Istennek,
vajon miért mindenki előtt kinyilvánította hitetlenségét.
Csupán Isten üdvös tetteit dicséri. „Áldott
az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség
erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában.” Múlt időben beszélt
Isten látogatásáról, megváltásáról, mert számára életében már megtörtént.
Kilenc hónapos némaság alatt arra volt ideje, hogy megfontolja Isten neki
hirdetett üzenetet. Most válásul meg az, amit a próféták jövendöltek: „Az üdvösség erejét támasztotta nekünk
szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta.” Az
az ígéret, amit Isten Dávidnak tett, és amelyről a mai első olvasmány értesül: „Amikor
ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad
ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Atyja
leszek neki, s ő fiam lesz nekem” (2 Sám 7,12.14). Gábor angyal arra
vonatkozóan Máriának hirdette: „Nagy lesz és a Magasságbeli Fiának fogják
hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob
házán örökké, s országának nem lesz vége.” (Lk 1,33-34). Isten hűséges
minden ígéretéhez, ahhoz is, amit nekünk megígért. Gondolkozzunk ma el azon,
mit tett velünk az Úr, hol tapasztaltuk meg üdvösség
erejét, és azért szívünkből is fakad Istennek való dicsőítés.
Feladat a mai napra: Visszatekintem az adventi utolsó három hétre,
és megfogalmazom, miért szeretnénk dicsérni Istent.