XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

Jelen elmélkedés témája:

A következő elmélkedéseket a Ferenc Pápa "Gaudete et exsultate" című apostoli buzdításából vesszük.
A „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítás, a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól!

2018. január 26., péntek

Január 26.



Jób 42,1-6.10                    (Az Úr igéje értelmet ad a szenvedésnek)
Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. [Hallgass meg hát, kérlek! Beszélni szeretnék! Kérdezni akarlak, világosíts fel!] Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban! Az Úr jobbra fordította Jób sorsát, mivel imádkozott barátaiért, és amije csak volt Jóbnak, azt megkétszerezte.

Hány olyan helyzet ér bennünket, amely erősen elgondolkodtat minket azon, hogy életünknek vajon van-e még egyáltalán értelme? A munkahely elveszítése, a házasság felbomlása, egy betegség, egy fontos személy elvesztése, egy természeti csapás,... sokszor erősen megingatja a talajt a lábunk alatt. Valaminek vagy valakinek elvesztésével mély gyászt érzünk, fájdalommal tölt el, mert hiányzik nekünk. De vajon képesek vagyunk-e túljutni az elvesztés fájdalmán, vagy azt gondoljuk, hogy ezentúl már semminek sincsen értelme? Egy ilyen helyzetben találta magát Jób. Mindent elveszített, amije csak volt: gyermekeit, állatállományát, pajtáit, sőt még saját egészségét is. Egy napról a másikra óriási csapás érte őt, bár a szentírás szavai szerint igaz ember volt. Joggal kérdezhetjük: Isten miért engedte ezt meg? Jób könyvének elején olvashatjuk, hogy Isten elbeszélget a sátánnal: „Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.” (Jób 1,8). A sátán azt felelte az Úrnak, „csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől (Jób 1,11-12). Úgy tűnik Isten együttműködött a sátánnal. De nem így van. Megengedi ugyan a sátánnak, hogy bármivel sújtsa Jóbot, de igazából azt akarja neki bebizonyítani, hogy Jób tényleg igaz ember. És válaszából kiderül, hogy mekkora tisztelettel és bizalommal van Jób iránt. Jób borzalmasan szenved. Nem érti a helyzetet, nem tud megvigasztalódni, de nem vétkezik az Isten ellen, nem káromolja őt.
Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott. Így szólt: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1,20-21). Micsoda hite van Jóbnak! S amikor jöttek a barátai, és azzal vádolták Jóbot, hogy bizony vétkezett az Úr ellen, hiszen azért kapta ezeket a csapásokat, akkor sem ingott meg a hite és bizalma az Istenben. Végül maga az Isten szólt hozzá, és Jób felismerte Isten szavában, hogy az Isten mindenható, mindent megtehet. Isten az életünk ura. Vannak dolgok, amelyek azért történnek, mert általuk bizonyíthatjuk az Úrnak, hogy tényleg szeretjük őt. Mert könnyű a jóban mondogatni az Úrnak, hogy szeretjük őt és mindent megtennénk érte. Csak a rosszban derül ki, hogy valóban erőt tudunk-e meríteni hitünkből, és szilárdan kitartani az Istenbe vetett bizalmunkban. Isten arra vágyik, hogy hitünk és szeretetünk igaz legyen és örökre magához ölelhessen minket. Istennek tetszett Jób alázatos és imádságos magatartása, és ezért felemelte őt és kétszeresen megadta neki, amit elveszített. Életünk nem veszíti el értelmét azáltal, hogy összeomlik az, ami eddig kitette az életünket. Életünknek mindig van értelme! Mert az egyetlen fontos, hogy azzal, amit élünk és szenvedünk, teljesen igazzá és tisztává váljon bennünk az Isten és az emberek iránti szeretetünk.
Feladat a mai napra: Milyen pontok vannak az életemben, ahol az Isten ellen háborgok? Istenben keresem az értelmét és bizalommal belenyugszom akaratába.