Zsolt
139,2-14.23-24
Uram,
te megvizsgálsz és ismersz engem, tudod, hogy ülök-e vagy állok.
Gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek.
Minden utam világos előtted. A szó még nincs nyelvemen, s lám,
az Úr már tud mindent. Elölről és hátulról közrefogsz, s a
kezed fölöttem tartod. Csodálatos ezt tudnom, olyan magas, hogy
meg sem értem. Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék
színed elől? Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban
tanyáznék, ott is jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyait,
és a legtávolibb partokon szállnék le, ott is a te kezed vezetne,
és a te jobbod tartana. Te alkottad veséimet, anyám méhében te
szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és
amiért csodálatos minden műved. Lelkem ismered a legmélyéig,
létem soha nem volt rejtve előtted. Vizsgálj meg, Uram, vizsgáld
meg szívemet, tégy próbát és ismerd meg gondolataimat! Nézd
meg, nem járok-e a gonoszság útján, és vezess el az örök útra!
Ki
az ember? Ki vagyok én? Ez volt a fő kérdésvonal, amelynek ezen a
héten utánajártunk. Annál lényegesebb utat jártunk be, mintha
csak teoretikus magyarázatokat szereztünk volna, sokkal fontosabb
volt, hogy életünkben találjuk és tapasztaljuk meg a válaszokat.
Ma visszatekinthetünk erre a hétre és megnézhetjük, mi az, amit
éltünk. Milyen gondolataink, reakcióink, tetteink, érzéseink,
lelki mozzanataink voltak? Mit mondanak ezek rólunk, önmagunkról?
Fontos, hogy Isten fényében próbáljuk meg látni, szemlélni
önmagunkat, hiszen Nélküle nem tudjuk felfedezni a teljes
igazságot önmagunkról. A Dietrich Bonhoeffer teológus és a német
ellenállási mozgalom tagja, akit a nácik 1945. április 9-én
kivégeztek, a fogságban írt egy költeményt, amelynek a „Ki
vagyok én?” címet adta. Benne így megfogalmaz: „Ki
vagyok én? Gyakran mondják: cellámból úgy lépek elő, derűsen,
nyugodtan, keményen, mint várából a földesúr. Az vagyok
valóban, aminek mondanak? Vagy csak az, aminek magamat ismerem?
Kalitkába zárt madár; sóvárgó, nyugtalan beteg, aki levegőért
kapkod,.. Ki vagyok én? Ez vagy az? Hol ez, hol amaz? Egyszerre
mindkettő? Másokat ámító, magában sápító hitvány alak?
Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok én, Istenem!”
Mindenekfölött, amit magunkról elmondhatunk vagy, amit mások
állítanak rólunk, ott áll a valóság, hogy Istené vagyunk,
hozzá tartozunk. A mai idézeten az imádkozó azt is kifejezi
Istennek: „te
ismersz
engem”. Tudja,
hogy Isten jobban ismeri őt, mint ő saját magát. Tudja, hogy
Isten jelen van minden pillanatban, minden élethelyzetében. Hol
tapasztaltunk hasonlót ezen a héten? Hol volt jelen Isten a
számunkra? Mi volt számunkra „kulcsesemény”? Fejezzük ki
hálánkat Istennek mindenért, amit ezen a héten
megtapasztalhattunk, a szép és örömteli dolgokért csakúgy, mint
a nehézségekért és a kihívásokért. Minden az úthoz tartozik,
mindenből tanulhatunk valamit. „Köszönöm, Uram, mert...”.
Próbáljuk összefoglalni és leírni ennek a hétnek a fontos
mondanivalóját.
Feladat a
mai napra:
Egy mondatot a mai zsoltárból vagy más szentírási részt, amely
a héten fontossá vált a számomra, leírom egy kis cédulára, és
a nap folyamán többször előveszem és elmélkedek róla.