XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. február 26., hétfő

Február 26.

Jn 13,3
Jézus tudta,... hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.

Mennyire fontos az ember számára a származás. Minden oklevelünkön, nyilvános adatunkban szerepel, honnan, kitől származunk, hol és mikor születtünk. És ez így van helyén. Mégis föltevődik az a kérdés: Vajon ez mind? Jézusban egy érdekes dolgot láthatunk: az evangéliumokban sehol sem olvasunk arról, hogy Mária fiának vallotta volna magát. Sőt, amikor említik neki, hogy anyja ott van és látni akarja, vagy áldják édesanyját, kitér és hozzá teszi „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!” (Lk 11,28). Nem tagadta meg édesanyját, inkább azt láthatjuk, hogy nagyon tisztában volt azzal, hogy honnan és kitől származik, nemcsak embertől, hanem elsősorban Istentől: Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához,” (Jn 16,28) mondta Jézus az utolsó vacsorán. Istent Atyjának szólítja, mert mélyen tudta, hogy ő az Isten fia, és azért jött, hogy kinyilatkoztassa nekünk az Atyát (vö. Jn 1,18), kinyilatkoztassa nekünk mélyebb mivoltunkat: hogy a keresztség által Isten gyermekei vagyunk, és igazi hazánk, otthonunk az Atyánál van a mennyben. Ez egy teljesen más perspektívát nyit az ember előtt. Hiszen ha eddig csupán földi kategóriákban gondolkodtunk, család, munka, állampolgárság, kor, kultúra, tehetségek, egészség, stb. és csak az számított nekünk, hogyan tudunk helyt állni ebben a világban, akkor az istengyermekségünk más távlatot nyit előttünk: a mennyei haza távlatát. Ez nem azt jelenti, hogy mindezzel nem kell foglalkoznunk. De igen, kötelességünk, hogy helyt álljunk a mindennapi életben, feladatainkban, csak a szívünket más uralja! Más a megközelítés: nem a dolgoknak élek és kérem hozzá Isten segítségét, hanem Istenből élek, és amit ma megtehetek, ajándékként visszaadom neki. Jézus ismételten mondja főpapi imájában: Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. (Jn 17,14-16). Nagyon fontos dologra világít rá Jézus kérése: nem a világból vegyen ki minket az Isten, hanem óvjon meg a gonosztól. A legnagyobb gonoszság Isten szemében, ha ellene fordulunk, ha szívünk szentélyét, melyet egyedül Istent illeti, az anyagi dolgok töltik el. Ha azonban életem célja az Istennel való örök közösség és együttlét, akkor ma hogyan kell élnem az életemet? Miben kellene változtatnom, mit megerősítenem?

Feladat a mai napra: Ma felállítok magamnak egy fontossági sorrendet, hogy Isten maradhasson szívem szentélyében.