ApCsel
13,13-25 (Ekkor
Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni
kezdett)
Pál
és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfíliai
Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért
Jeruzsálembe. Ők Pergén keresztül eljutottak a pizidiai
Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és
leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a
zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel:
„Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a
néphez, csak beszéljetek!” Ekkor Pál szólásra emelkedett,
kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak
és ti istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene
kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés
idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette
őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a
pusztában. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket
nekik adta birtokul. Közben körülbelül négyszázötven év telt
el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. Ekkor
királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta
nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút.
Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így
nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti
férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. Ígéretéhez híven
az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul
Jézust. Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét
hirdette Izrael egész népének. Amikor János teljesítette
küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a
nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját
megoldjam.
Abban
a felgyorsult, agyon hajszolt, és meggyötört világban, amiben
kénytelenek vagyunk élni, oly sokszor felborul az egyensúly, talán
még a valóságérzetünket is elveszítjük, vagy legalábbis
időnként az az érzésünk támadhat, hogy egy olyan világba
csöppentünk, amit eddig nem érzékeltünk. Oly mértékben
alakulnak körülöttünk a dolgok, hogy képtelenek vagyunk
érzékszerveinkkel követni azt a sebességet, amivel a világ
változik. Jól hasonlítható ez a helyzet, ahhoz a gyermekek által
kedvelt játékhoz, ahol kör közepében állónak bekötik a
szemét, jól megforgatják és el kell kapnia valakit a tárasai
közül. Az első lépések bizonytalanok, botladozók, amíg az
egyensúlya helyre nem áll. Hasonló állapotba kerülhetünk mi
magunk is, addig, amíg Isten éltető igéje el nem érkezik a
szívünkig, át nem hatja az életünket, és le nem csillapítja a
háborgó szívünket. Hasonlóképpen lehetett a mai olvasmányban
is, mindaddig, amíg Pál apostol ki nem állt, kezével csendet nem
intett, és elkezdett beszélni. Pál apostol az antióchiaik
önazonosságát, keresztény identitásukat segített megtalálni,
felfedezni. Ahogy ott, annak a közösségnek segítségére volt az
írás, úgy lehet ma is segítségünkre az ige, abban, hogy
ráébredjünk napról-napra Istenünk nagyságára, és arra, hogy
minden pillanatban jelen van az életünkben, hogy milyen gondos
atyaként tervezi, formálja éltünk körülményeit. Ha, tudunk
naponta megállni, és időt szánni arra, hogy visszatekintsünk a
napunk, hetünk egyes szakaszaira, akkor mi is felfedezhetjük
életünk alakulásában Isten végtelenül gondoskodó szeretetét,
ahogy gondoskodott népéről a pusztai vándorlásban, úgy
gondoskodik rólunk is, soha nem feledkezik meg az övéiről.
Feladat
a mai napra: A
nap végén, vagy ha lehetőségem van rá, nap közben is álljak
meg, tekintsek vissza a napomra. Hol és miben látom meg Isten
végtelen szeretettel gondoskodó jelenlétét?