Jer 2,1-5.31-33a (A magunk útján járunk, amikor
szeretetet keresünk? Vagy milyen utakon?)
Így szólt hozzám az Úr: Menj, és kiáltsd Jeruzsálem
fülébe: Ezt mondja az Úr: Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed
idejének szeretetére. Hogy követtél akkor a pusztában, azon a földön, amelyen
nem szoktak vetni! Izrael akkor az Úr szent tulajdona volt, az ő aratásának
első termése. Azok, akik enni próbáltak belőle, mind megbűnhődtek, bajok
szakadtak rájuk - mondja az Úr. Halljátok az Úr szavát, Jákob háza, és Izrael
házának minden nemzetsége! Ezt mondja az Úr: Mi kivetnivalót találtak bennem
atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Üres semmiségnek szegődtek nyomába, így
maguk is semmivé lettek. Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr
szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség
földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád
vissza”. Vajon elfeledkezhet-e a lány ékszeréről, és övéről a menyasszony?
Népem mégis megfeledkezett rólam, már számtalan napja. Milyen jól tudod utadat,
amikor szerelmet keresel!
Talán találkoztunk már frissen
megtért keresztényekkel. Milyen lelkesek, mennyire lángol a szívük. Nagyon
komolyan vesznek részt minden lelki programban. Sokszor azonban egy bizonyos
idő után csökken a lelkesedésük, buzgóságuk, úgy, mint egy szerelmespárnál,
akikben alig marad valami a nagy szerelemből bizonyos idő után. Miért van ez
így? És mindig így kell történnie? Az Izraeli nép történetéhez szintén tartozik
ez a szomorú valóság. Jeremiás próféta könyvének második fejezete pont arról
szól, hogyan ment tönkre Isten és Izrael kezdeti szeretete. Isten prófétája által
emlékezteti Izraelt első lelkesedésére, szeretetére. Még
emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Úgy
tűnik, mintha Isten maga is meglepődne Izrael későbbi magatartásán. Nem érti
meg igazán népe visszautasítást. Mi
kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta,
vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk,
nem térünk többé hozzád vissza”. Hogyan feledkezhet el Izrael
szabadítójáról, arról, aki a létet adta neki, valamint minden jóról, amit az Úr
tett velük? Vajon mit adnak neki a hamis bálványok, más hatalmak, hogy
szerelmesként utánuk fut? Mit kap tőlük, amit Isten nem adott volna neki
százszorosan? Milyen jól tudod utadat,
amikor szerelmet keresel! Szomorú, de igaz, hogy Izrael felcserélte Isten
szeretetét más szerelem ajánlataival, saját készítésű bálványokkal, más védő
hatalmakkal. Újra meg kell kérdeznünk, hogy miért? Hogyan lehet Isten
szeretetét, a szeretet szeretetét, egy ehhez képest jelentéktelen dologgal
felcserélni? Hogyan lehet más dolog jobb, mint Isten szeretete? Sajnálatos
módon ez a mi életünkben is gyakran megtörténik. Az Istennel való kapcsolatunk
minőségétől függ, hogy mennyire élő és hogyan ápoljuk nap mint nap ezt a
kapcsolatot. Ha engedjük, hogy kihűljön e kapcsolat, kérdés, hogy mennyire
leszünk képesek ellenállni a szerelmi ajánlatoknak, amelyet a világ oly bőven
felkínál nekünk. Fontoljuk meg, hogyan ápolhatnánk jobban az Istennel való
kapcsolatunkat, hogy sohase aludjon ki iránta való szeretetünk lángolása.
Feladat a mai napra: Azon gondolkodok, hogyan tudnám ma életre kelteni
Istennel való kapcsolatomat, hogy számomra élő tapasztalattá váljon szeretete,
jósága, gondoskodása.