Oz 2,7b.10.15.8-9.16-19.21-22 (Istenünk
féltékeny Isten)
Azt mondta: „Elmegyek a szeretőim után, akik
kenyeret és vizet adnak nekem, gyapjút és lent, italt és olajat.” Nem ismerte
el, hogy én adtam neki a gabonát, a bort, az olajat, én adtam neki az ezüstöt,
és az aranyat is, amelyből a Baálokat csinálta. Megtorlom rajta a Baalok
napjait, amikor illatáldozatot mutatott be nekik; nyakékkel és függővel
díszítette magát, úgy ment szeretői után. Rólam pedig megfeledkezett! - mondja
az Úr. Ezért, lám, eltorlaszolom tövissel az útját; falat emelek elé, hogy ne
találja ösvényeit. Keresi majd szeretőit, de nem leli őket, hiába kutatja, nem
találja meg soha. Akkor így szól: „Elmegyek, visszatérek előző férjemhez, mert
jobb volt nékem régen, mint most.” Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a
pusztába, s a szívére beszélek. Visszaadom neki szőlőskertjeit, Ákor völgyét,
mint reménye csillagát, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, mint
akkor, amikor feljött Egyiptom földjéről. Azon a napon - mondja az Úr - így
szólít majd engem: „Férjem!” És nem mondja nekem: „Baalom!” Eljegyezlek
magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel.
Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat.
Istenünk féltékeny
Isten. Már 800 évvel Krisztus előtt, Ózeás próféta könyvében, tapasztalták ezt
ilyen módon, és mind a mai napig igaz: féltékeny az Isten. Hiszen nem mindegy neki,
hogyan él az ember, hogyan él népe és vajon megtartja-e a vele kötött
szövetséget. Ózeás próféta Istennek a népével való viszonyát a házasság képével
ábrázolja. E képben Isten a féltékeny férj, aki mindent megtesz azért, hogy
visszaszerezze magának hűtlen feleségét. Igen, Isten féltékeny, de Istenként
féltékeny, és nem csupán emberként, (vö Oz 11,9: nem pusztítom el, mert
Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent), és ezért nem nyugszik
mindaddig, míg teremtményei nem a szerint élnek, amire megteremtette őket.
„Magadnak teremtettél bennünket Istenünk”, írja Szent Ágoston a Vallomások könyvének elején, vagy más fordítással
mondva: „Uram, Te olyan létet adtál nekünk, amelynek Te magad vagy a célja”, és
hozzáfűzi annak a következményét: „és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem
nyugszik Tebenned!” Ugyanis Isten sem nyugszik, amíg az ember nem hagyja el
minden szívnyugtató pótlékot, minden pót-szeretetet, és nem leli meg Isten
szeretetében szíve békéjét. „Ezért, lám, eltorlaszolom tövissel az útját;
falat emelek elé, hogy ne találja ösvényeit. Keresi majd szeretőit, de nem leli
őket, hiába kutatja, nem találja meg soha.” Néha Istennek nincs más lehetősége, mint elzárni
megszokott utjainkat, ahhoz, hogy visszatérjünk hozzá. Tanuljunk meg észrevenni
Istennek gondoskodó vezetését olyan események mögött, amikor pl. nem sikerült
valamit, vagy úgy tűnik, hogy falnak mentünk. Isten jót akar nekünk. De
mindenekelőtt a szívünkre beszélni. „Ezért
majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.” Legyünk ma különösképpen hálásak
Isten irántunk való féltékeny szeretetéért.
Feladat a mai napra: Hálát adok Istennek mindenért, amivel ma
megajándékoz engem. Kérem, hogy segítsen velük úgy élnem és annak úgy örülnöm,
hogy egyre nagyobb szeretet töltse el a szívemet az ajándékozó iránt.