XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2019. január 24., csütörtök

január 24.


Jn 6,32-38                          (Jézus kínálja oltani élet utáni éhségünket, szeretet utáni szomjúságunkat)
Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.” Erre így szóltak hozzá: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött.

„Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” - kérték azok, akik Jézus magyarázó szavait hallgatták a kenyérszaporítás után. Milyen kenyeret, élelmet várunk Jézustól? Manapság egyre finomabb, leleményesebb életeket találnak ki és kínálnak fel. De vajon igazan felérnek valamiben azzal, amit Jézus kínál nekünk, és amit kielégítheti éhségünket? Jézus hallgatósága megértette, hogy Jézus olyan kenyérről beszél, amely Istentől származik, és amelyet az Atya ad, ezért képes más ételt adni, mint csupán olyat, ami életben tartja az emberi testet. Igen, ilyen kenyérből akartak mindig kapni, ezért kérték: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” Erre Jézus nyilvánosan mondja, hogy ő maga ez a kenyér: „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” Ugyanezt az ígéretet tette a szamariai asszonynak: „De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé.” Hogyan kell ezt értenünk? Téves lenne az a felfogás, ahogyan az asszony gondolta, hogy egyszer adja nekem Jézus a vizet, aztán utána már nem kell többé innom: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom, meríteni.” Tévedés a varázslatos, csodálatos megoldás, hogy egyszer s mindenkorra oltja Jézus éhségünket, szomjúságunkat! Mostanában Európában már nem igazan tudjuk, mit jelent éhezni vagy szomjazni, mert általában eléget eszünk, naponta többször. Szívünk azonban mégis ismer éhséget, szomjúságot. Ha elfogadjuk Jézus meghívását és hozzá járulunk, többé már nem fogunk éhezni vagy szomjazni, mert a Vele való, mindig megújított kapcsolatban Jézus a saját életét adja ételül, italul: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” (Jn 7,37-38)
Feladat a mai napra: Keresem a lehetőséget, hogy részt vegyek szentmisén, és az eucharisztikus Jézussal találkozzam, és tudatosan kérem, hogy oltsa szomjúságomat, éhségemet.