XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. december 6., péntek

December 3.



Napi elmélkedéshez:   Mal 3,1-2
Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! - mondja a Seregek Ura. De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja.

Isten különféle időszakokban újabb és újabb jövendöléseket adott eljöveteléről. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért volt szüksége eljönni? Malakiás könyve a Kr.e. 5. század első felében íródott, a babiloni fogság utáni időszakban, miután már felépült Jeruzsálemben az új templom és beindult kultusza. De az Úr megharagudott népére és vezetőire, mivel hiányzott belőlük az iránta való tisztelet: A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret hoztok oltáromra. (Mal 1,6-7) Tisztátalan étel áldozatokat mutattak be neki, az állatok selejtjeit áldozták fel, és más isteneket kezdtek imádni. Ezért megígéri nekik az Úr, hogy hamarosan belép szentélyébe, hogy rendet teremtsen. De előtte elküldi a hírnökét, Illést, akinek második eljövetelét várták (Mal 3,23). Jézus maga Illés eljövetelét Keresztelő János küldetésére alkalmazza (vö. Mk 9,13). Ő volt Jézus előfutára. Érdekes Malakiás próféta könyvét olvasni, mely az Ószövetség legutolsó könyve, és beleérezni magunkat Isten helyzetébe. A sorok közt érződik Isten vágya, hogy végleg helyreállítsa népével való kapcsolatát. Hányszor fordult már elő velünk is, hogy dolgokból ki akartuk spórolni a minőséget, vagy azt hittük, hogy a selejt is még valakinek jó lesz, mint anno az egyik 8. kerületi piacon az eladó, aki télen szétfagyott káposztafejeket és félig elrothadt zöldségeket árult. Milyen képe lehetett neki a vásárlóról? De lehet csupa jószívűségből is, pl. egyszer valaki egy nagy zacskó nagyon régen lejárt csoki mikulásokat hozott a plébániára, hogy osszuk szét a gyerekeknek, mondván, hogy a gyerekeknek még jó lesz. Mit képzelünk a másik emberről, vagy magáról az Istenről és a köztünk lévő kapcsolatról? Amikor már szinte habitussá vált, hogy megpróbáljuk kispórolni az imából a minőségi időt, a csendet és hallgatást, amikor egy szentmisén azon gondolkozunk, hogyan főzzük meg az ebédet, mit kell még csinálnunk, ahelyett, hogy szívből, lélekből jelen lennénk… Érthető Isten felháborodása, hiszen mi magunk is felháborodunk ilyen dolgokon. A minőségtelen, odavetett dolgokkal csak tönkre tesszük azt, ami számunkra a megtartó erő: az emberekkel és az Istennel való kapcsolatunkat. Az Úr hamarosan be akar lépni szentélyébe. Legértékesebb szentélye azonban én vagyok. De vajon készen állok-e a fogadására?

Feladat a mai napra: A mai napon felajánlom Istennek azt, ami jelenleg a legértékesebb számomra.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Mit érintett meg engem a mai imádságban? Mit ajánlottam fel Istennek? Nehéz volt számomra? Mit jelent nekem, hogy Isten el akar jönni hozzám, szentélyébe? Milyen lépés szükséges még ahhoz, hogy elkészüljek fogadására? Kérjük a Szentlelket, hogy holnap tovább formáljon minket.