XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. augusztus 17., vasárnap

Augusztus 17.



Iz 56,1.6-7; Róm 11,13-15.29-32; Mt 15,21-28
Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!'' Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: ,,Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!'' Jézus kijelentette: ,,Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.'' Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: ,,Uram, segíts rajtam!'' Ő így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!'' Mire az asszony: ,,Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!'' Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!'' És a lánya meggyógyult még abban az órában.

Az évközi 20. vasárnap igerészei a kitartó imádságról szólnak és rámutatnak arra, hogy nemcsak Isten választott népe jogosult az üdvösségre, hanem minden ember, aki keresi az Istent. Az evangéliumban Jézus egy kánaáni asszonnyal találkozik, aki hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek.” De Jézus először szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” S mintha megtenné, amit a tanítványok kértek, azt mondta: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Az asszony azonban nem hagyta lerázni magát. Odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” Jézus még mindig visszautasította őt: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya. Vajon miért olyan kemény Jézus ezzel az asszonnyal? Elsősorban azért, mert küldetése csak Izrael népéhez szólt. Először őket kell visszavezetnie az Atyához. De Jézus próbára teszi az asszony hitét. Tényleg komolyan gondolja-e? S amikor úgy bizonyult, hogy nagy az ő hite és állhatatossága, megadja neki, amit kér. És megvalósul, amit Izajás jövendölt: „Az idegenek fiait meg, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék a nevét és a szolgái legyenek, aki megtartja közülük a szombatot s vigyáz, nehogy megszentségtelenítse, és ragaszkodik szövetségemhez, azt mind elvezetem szent hegyemre, és örömmel töltöm el őket házamban, az imádság helyén. Elfogadom égő- és véres áldozataikat oltáromon, mert házam minden nép számára az imádság háza lesz.”
Sokat tanulhatunk ettől az asszonytól. Vajon milyen gyorsan hagyjuk magunkat „lerázni”? Néha megtörténhet saját imaéletünkben, hogy Isten először nem válaszol, vagy nem kapjuk meg azt, amit kérünk. Néha bennünket is próbára tesz, vajon tényleg komoly és állhatatos-e a hitünk? Az asszony, amikor odalépett Jézushoz és leborult a lábához megmutatta, hogy számára Jézus az Úr. És mi, kinek tartjuk az Istent? A szolgánknak, akinek teljesítenie kell minden kérésünket – és lehetőleg azonnal? Vagy az Úrnak, aki előtt leborulunk, mert tudjuk kik vagyunk és ki Ő, és alázattal elfogadjuk akaratát, ugyanakkor pedig bizalommal folyamodunk hozzá, irgalmába vetett hittel. Isten sosem akar rosszat nekünk. Kéréseink teljesítésére azonban szüksége van igaz és szilárd hitünkre.

Feladat a hétre: Elgondolkodom, mivel szolgálhatom ezen a héten különleges módon is családomat, hogy ezáltal életpéldát mutassak nekik.