XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. október 27., hétfő

Október 27.



ApCsel 17,22-28     (Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk.)

Pál az Areopágusz közepére állt és elkezdett beszélni: "Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek. A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld Ura. Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg itt lakásuk idejét és határát. S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: "Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk."
Minden embernek, akár hívő akár nem, vágyakozik a transzcendens után. Félünk haláltól, az öregségtől, nyomot akarunk hagyni, akarjuk, hogy ne felejtsenek el minket. „Egy ember, ha megnézi az életét és tudatosan teszi azt, rádöbben, hogy nem egyszerűsítheti le az életét csak a munkára, dolgokra és célokra, amiket el akarunk érni (hírnév, pénz, stb.) Valami nagyobb iránt vágyakozunk, ahogy egyre jobban telik az idő és öregszünk, úgy kerülünk egyre közelebb ahhoz, hogy mi is meg fogunk halni és ez frusztrációt kelt bennünk. Elmegy, hogy megkeresse a forrást, mely csillapítani tudja az örökkévalóság utáni szomjúságát.”[1] Vonzódunk a transzcendenciához, az Istenhez, aki az örök élet magját vetette el szívünkben: „S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják…”. Sőt a mélyen vallásos emberek szívünkben egy kis oltárt építenek, mert vágynak találkozni azzal, aki nagyobb náluk. Szent Pál azt mondta, hogy ez a valaki Nagyobb maga az Isten, aki nem csak a szívünkbe helyezte ezt a vágyakozást, hanem aki, mint Szent Pál mondja: „nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: "Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk."  Nagyon mélységes tudni, hogy Isten családja vagyunk, Istentől vagyunk, aki örök. Mi nem csak polgárai vagyunk ennek a földnek, hanem a mennynek is. (Fil 3,20). Ennek ellenére, a kis oltárunkon néha hiányzik az Isten vagy felcseréljük más bálványokkal. Néha könnyelműen megbízunk a horoszkópban, ezoterikus filozófiákban, energiákban. De ha a menny polgárai is vagyunk, akkor már úgy éljük most itt a földön, hogy Istenbe vetjük bizalmunkat, mivel benne élünk, mozgunk és vagyunk. Szeressük Istent és váltsuk tettekre a szeretetet, igazságosságot, a szolidaritást és az élet kultúráját világunkban.
Feladat a mai napra: A munkahelyemen, otthon megpróbálok ma úgy élni, mint a mennyország polgára.


[1] Thomas C. Oden. Egyházatyák bibliamagyarázata, Szt Máté szerint. 1999 Pamplona

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma