Mt 18,1-11 (Jaj annak, aki botrányt okoz!)
Abban az időben történt, hogy
odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a
mennyek országában?” Odahívott egy gyermeket, közéjük állította, s azt mondta:
„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyermekek,
nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyermek,
az a legnagyobb a mennyek országában. Aki befogad egy ilyen gyermeket a
nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a
kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a
nyakába és a tenger fenekére vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt!
Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki
botrányt okoz! Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom
nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Az Emberfia
azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.
A mai igerészben Jézus
megint maga mellé vesz minket és meghív arra, hogy szemléljük Vele Misztikus
Testének valóságát. Mit látunk, ha körül nézünk a világban? Ha feltesszük a kérdést a tanítványokkal: Ki a legnagyobb?
Akkor talán azt mondanánk, úgy tűnik, hogy az Amerikaiak, meg Oroszok, vagy az
iszlamista kormányok, és mindazok, akiknek erős hadseregük van és sok a pénzük,
és úgy viselkednek, mint akik eldönthetik a világ rendjét és az emberek sorsát.
Ezek lennének e legnagyobbak? Lehet, hogy a világban ők a leghatalmasabbak, de
Isten országában nem. Jézus maga mellé vesz egy gyermeket és azt mondja: „Bizony mondom nektek, hogy aki Isten
országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.” (Lk 18,17). Ezek
a bujtogatók olyanok, mint a testben a ráksejtek, melyek elszaporodnak,
elborítják a testet, eluralkodnak rajta, és csak fájdalmat és pusztulást
hoznak. Úgy szintén azok, akik erkölcstelen életükkel, bűnös cselekedeteikkel
botrányt okoznak. Az egész test szenved tőlük. Nem mindegy hogyan viselkedünk.
Mindegyikünknek élete ilyen vagy olyan hatással van a környezetére. Jézus arra
buzdít minket, hogy legyünk olyanok, mint a gyermekek: akik rábízzák magukat
szüleikre, együttműködnek velük, természetességgel szeretnek és odaadják
magukat a játéknak, a jelenben élnek. A gyermekek azok, akik, nem tettetik
magukat, tudnak rácsodálkozni dolgokra, tudnak szívből nevetni és bohóckodni,
mindenben kincset tudnak felfedezni, még a csúnya dolgokban is meglátják a
szépséget; mélyen érzik, mi igazságos, és mi nem, együtt érzők, sírva tudnak
fakadni azon, ami fáj, és vigasztalni tudják teljes szívből azt, aki szomorú. A
gyermeki magatartás Jézus számára a feltétele annak, hogy valaki Istennel
tudjon közösségben élni. Isten az a szülő, a mennyei édesapa/édesanya, akire
rábízza magát a hívő lélek, az az ember, aki lélekben szegény, aki tudatában
van teremtményiségének, és ezért nem ő akar Isten helyére lépni, hanem engedi,
hogy Isten legyen életének ura. Érdekes, hogy amikor az ember újjászületik
Istentől (vö. Jn 1,12-13), gyermekévé válik, és úgy él Isten jelenlétében,
akkor már nem él át dackorszakot, már nem kell érvényesítenie érdekeit, mert
maximális védettséget és gondozottságot tapasztal Istenben, és már csak
egyetlen vágya, hogy együttműködjön az Istennel, belesimuljon a kezébe,
szeretetének eszköze legyen bárhol a világban. Erről a boldogságról beszél
Jézus. Azért hív minket arra, hogy legyünk olyanok, mint a gyermekek, hogy
örömünk teljes legyen (vö. Jn 15,11; Jn 10,10), és boldogságunk magával
ragadhassa környezetünket is.
Feladat a mai napra: Átgondolom Jézussal, mit tekintettem eddig
nagynak és mit kicsinek. Kérem tőle a kegyelmet, hogy mint egy gyermek bele
tudjak simulni a kezébe és egyre mélyebb egységben tudjak élni Vele.