XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. február 18., szerda

Február 18.



Mt 18,1-11                       (Jaj annak, aki botrányt okoz!)

Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Odahívott egy gyermeket, közéjük állította, s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki befogad egy ilyen gyermeket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz! Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.
A mai igerészben Jézus megint maga mellé vesz minket és meghív arra, hogy szemléljük Vele Misztikus Testének valóságát. Mit látunk, ha körül nézünk a világban? Ha feltesszük a kérdést a tanítványokkal: Ki a legnagyobb? Akkor talán azt mondanánk, úgy tűnik, hogy az Amerikaiak, meg Oroszok, vagy az iszlamista kormányok, és mindazok, akiknek erős hadseregük van és sok a pénzük, és úgy viselkednek, mint akik eldönthetik a világ rendjét és az emberek sorsát. Ezek lennének e legnagyobbak? Lehet, hogy a világban ők a leghatalmasabbak, de Isten országában nem. Jézus maga mellé vesz egy gyermeket és azt mondja: „Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.” (Lk 18,17). Ezek a bujtogatók olyanok, mint a testben a ráksejtek, melyek elszaporodnak, elborítják a testet, eluralkodnak rajta, és csak fájdalmat és pusztulást hoznak. Úgy szintén azok, akik erkölcstelen életükkel, bűnös cselekedeteikkel botrányt okoznak. Az egész test szenved tőlük. Nem mindegy hogyan viselkedünk. Mindegyikünknek élete ilyen vagy olyan hatással van a környezetére. Jézus arra buzdít minket, hogy legyünk olyanok, mint a gyermekek: akik rábízzák magukat szüleikre, együttműködnek velük, természetességgel szeretnek és odaadják magukat a játéknak, a jelenben élnek. A gyermekek azok, akik, nem tettetik magukat, tudnak rácsodálkozni dolgokra, tudnak szívből nevetni és bohóckodni, mindenben kincset tudnak felfedezni, még a csúnya dolgokban is meglátják a szépséget; mélyen érzik, mi igazságos, és mi nem, együtt érzők, sírva tudnak fakadni azon, ami fáj, és vigasztalni tudják teljes szívből azt, aki szomorú. A gyermeki magatartás Jézus számára a feltétele annak, hogy valaki Istennel tudjon közösségben élni. Isten az a szülő, a mennyei édesapa/édesanya, akire rábízza magát a hívő lélek, az az ember, aki lélekben szegény, aki tudatában van teremtményiségének, és ezért nem ő akar Isten helyére lépni, hanem engedi, hogy Isten legyen életének ura. Érdekes, hogy amikor az ember újjászületik Istentől (vö. Jn 1,12-13), gyermekévé válik, és úgy él Isten jelenlétében, akkor már nem él át dackorszakot, már nem kell érvényesítenie érdekeit, mert maximális védettséget és gondozottságot tapasztal Istenben, és már csak egyetlen vágya, hogy együttműködjön az Istennel, belesimuljon a kezébe, szeretetének eszköze legyen bárhol a világban. Erről a boldogságról beszél Jézus. Azért hív minket arra, hogy legyünk olyanok, mint a gyermekek, hogy örömünk teljes legyen (vö. Jn 15,11; Jn 10,10), és boldogságunk magával ragadhassa környezetünket is.
Feladat a mai napra: Átgondolom Jézussal, mit tekintettem eddig nagynak és mit kicsinek. Kérem tőle a kegyelmet, hogy mint egy gyermek bele tudjak simulni a kezébe és egyre mélyebb egységben tudjak élni Vele.